Tech/Tudomány

Ha megmurdelsz, az Opera böngészője az összes pornót eltünteti utánad

2023.08.02. –  Az embert igazán csak a böngészője ismeri – szól az ősi dakota közmondás, amiben nem kevés igazságot vélhetünk felfedezni. Manapság egészen sok időt töltünk a telefonunk vagy a számító nyomkodásával, amiken jellemzően valamilyen online platformon időzünk, legyen az a Facebook, a TikTok, az Insta, vagy általuk és mellettük valamelyik böngésző, melyek megállás nélkül (sok átfedéssel) nyomon követik a tevékenységeinket.

Ezekben pedig mindent megtalálunk, az érdeklődési köreinktől kezdve, a baráti beszélgetéseken és a hivatalos levelezéseinken, ügyintézéseinken át egészen a legféltettebb, nem ritkán mocskos titkainkig. Ha valaki belekukkantana az előzményeinkbe, valószínűleg sokkal pontosabb és kendőzetlen képet kapna rólunk, a személyiségünkről, mint egy órás viszonylag nyílt beszélgetés során, ahol viszonylag ritkán vetődik fel témaként a délutáni PornHub-találat.

De ez csak egyetlen kínosabb példa a sok közül, hisz egy ember – pláne egy zárkózottabb fajta – megannyi más dolgáról nem beszél szívesen, amit a zsebében vagy a kezében pihenő mobilja, illetve a számítógépe bizonyosan tud. Így amikor valaki előre nem tervezett módon eltávozik az élők sorából, a család és a barátok előtt egy egészen más ember képe jelenhet meg a hátrahagyott böngészési előzmények átnyálazásakor.

Persze akkor nincs baj, ha okosan barangol az ember az internet bugyraiban, de sajnos még ez sem garancia, hogy ne hagyjon valami nyomot maga után, amitől majd teljesen más megítélés alá esik a személye, miután már fizikai valójában képtelen lesz magyarázatot adni rájuk.

Erre szolgál most megoldással az Opera GX, aminek új funkciója még a legkellemetlenebb szennyest is képes elmismásolni.

A népszerű böngésző „Fake My History” funkciója pontosan úgy működik, ahogyan azt az elnevezése is sugallja: hamis keresésekkel szemeteli tele, vagy cseréli le a valódi előzményeket, amennyiben a felhasználó két hétig semmilyen életjelet nem ad magáról. Így lesz az „amateur asian”-ból adománygyűjtés, vagy a „rosszlányokból” budapesti/vidéki terapeuták.

A funkció elméletileg már most elérhető az Opera GX legfrissebb verziójában, amit a teljes előzményeket felvonultató menüben, a böngészési adatok törlése melletti ‘Redeem my soul’ (megváltom a lelkem) gombocskával lehet kipróbálni. Persze akadnak erre már másfajta megoldások is, a Chrome-ban például be lehet állítani egy automatikus törlést, de az összes közül az Operáé a legmókásabb.

Ez is egy érdekes olvasmány:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

1 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

1 óra telt el azóta...

Manipulálta a PlayStation 5, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

2 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

4 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

5 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

6 óra telt el azóta...