Életmód

A szomszédok kihívták a kisgyerekre a rendőröket, végül PS5-öt kapott

2023.08.02. – Azt gondoljuk, hogy néha napján szükség van nagyon pozitív történetekre az életünkben, főleg akkor, amikor annak középpontjában a gamerek vagy a videojáték-konzolok állnak. Egy igazán szívhez szóló történet mesélünk most el Amerikából, ahol egy rendőr egy vadonatúj PS5-tel lepett meg egy kisfiút, miután a szomszédok rá hívták a rendőröket, hogy vigyék el.

A gamerek álmával ért véget a rendőrségi akció.

A Georgia állambeli Hapeville-i rendőrség közleménye szerint Eric Colleran őrmester azért érkezett ki egy helyszínre, mert egy betelefonáló szerint egy 16 éves fiú házról házra jár, és szeretné, ha letartóztatnák. Mint kiderült, Keonte Evans azért járta a környéket, hogy pénzt keressen. Ezért cserébe szívesen lenyírta volna a füvet, levágta volna a sövényt vagy kiirtotta volna a gyomot. Arra gyűjtött, hogy új iskolaruhát vehessen öt fiatalabb testvérének, illetve hogy vehessen magának egy saját PS5-öt.

A fiú viselkedése és őszintesége lenyűgözte a rendőrt, aki egyébként nem mellesleg maga is gamer. Így összefogott a társaival, néhány nappal később pedig az őrmester beállított a sráchoz, a csomagtartóban egy új PS5 konzollal. Sőt még PS Plus előfizetést is vett neki, hogy tudjon online játszani.

 

Természetesen a srác nem csak egész nap játszik: továbbra is munkát keres, hogy segíteni tudja testvéreit. Így aztán valóban megérdemelte azt a PS5-öt, amit a rendőrök dobtak össze neki. Nagyon szép történet, ami megmutatja, hogy nem minden az, aminek látszik, illetve hogy mindenhol találkozhatunk emberséggel. Na meg persze látjuk, hogy milyen összetartók és segítőkészek a gamerek. Meg a gamer rendőrök.

A rendőr és a fiú története most vírusként terjedt a közösségi médiában. Ki tudja, lehet, hogy a játékokban online még összefutnak.

Ezt láttad?

DV

Korábbi cikkek

Ehhez pofa kell: lophatja a Chrome-os adataidat az Edge – így csinálja

Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…

36 perc telt el azóta...

Fekete özveggyel maratta meg magát egy gyerek, hátha Pókember lesz

Gábor János 2023.08.04. - Egy kis Pókember-rajongónak egy folyó mellett játszva jutott eszébe az a…

59 perc telt el azóta...

Itt ez az ultrarealisztikus horrorjáték, aminek a demóján is összefosod magad

Bódi Dániel 2023.08.03. - "Figyelem! Ez a játék nagyfokú pszichológiai terrorral és ijesztgetéssel jár, szívbetegeknek…

2 óra telt el azóta...

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

20 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

21 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

21 óra telt el azóta...