Tippek és akciók

500 forintért, mondom: ÖTSZÁZÉRT adják minden idők legjobb MAGYAR játéktrilógiáját

2023.07.28. – A magyar videojáték készítésnek megvannak a maga gyöngyszemei, melyeken végignézve még akkor is könnybe lábad az ember szeme, ha amúgy nem kifejezetten mozgatják a hazafias mantrák. Pontosan ilyen büszkeséggel öntheti el a lelkünk a The Incredible Adventures of Van Helsing-sorozat létezésének ténye, ami nem csak a budapesti Neocore Games, hanem úgy a magyar játékfejlesztés egyik legkimagaslóbb ékköve (szorosan az Imperium Galactica, az Armies of Exigo és az Ecco the Dolphin nyomában).

Az ARPG műfajában induló The Incredible Adventures of Van Helsing eredetileg 2013-ban jelent meg az akkori generációra, így egy évvel a Diablo 3 megjelenése után meglehetősen kevés rivaldafényt kapott. A második felvonásra nem kellett sokat várni, ami 2014-ben közel tökéletesre fejlesztette a receptet, és vált ezzel az egyik legjobbra értékelt magyar játékká – ami a fentebb említett klasszikusok árnyékában nem kis teljesítmény. A 3. epizód szintén egy évvel később, 2015-ben került a boltok polcaira, hasonló kritikai sikerrel, mint elődei, bár nagy negatívum, hogy jóval rövidebb kalandot nyújt azoknál.

A Neocore azonban nem sokkal később úgy döntött, hogy egy nagy gyűjteményes, amolyan definitív kiadásban, a Final Cutban egy csomagba pakolja a trilógiát és annak összes tartalmát, amit – az akciók kivételével – a mai napig 18.000 forintokért kínálnak. Szó se róla, valóban megér ennyit közel 50 órányi önfeledt szörnygyilkolászás, pláne, hogy ezzel a legjobb hazai játéktrilógia alkotóit is támogatjuk.

Ugyanakkor most olyan olcsón kínálgatják, már-már osztogatják, hogy az árcédulára nézve elfog minket a bűntudat.

A Fanatical elindított egy Hellfire Bundle 2 elnevezésű akciót, amiben összesen 5 játék kapott helyet – köztük is a The Incredible Adventures of Van Helsing: Final Cuttal, illetve a sorozat egyik tower defense stratégiai spin-offjával a Deathtrappel. A pakkban emellett berámolhatjuk a szintén remek posztapokaliptikus fagyos városépítős Frostpunkot, a Home Sweet Home: Episode 2-t, illetve a Daymare-t. És most jön a megdöbbentő része a történetnek:

mindezért nem kérnek többet 2567 forintnál, ami játékonként alig több, mint 500 forintot jelent.

Ami tényleg sokkoló, hisz a csomag összértéke meghaladja az 54.000 forintot. A dologban pedig semmi trükk sincs, a Fanatical is egy ellenőrzött valid áruház, a játékkulcsokat pedig a Steamen lehet beváltani (ahol egyébként teljes áron pörög a magyar kincs). Lejárati dátum még nincs, szóval érdemes iparkodni, nehogy még előtte lefogyjon a készlet.

Az akciót itt találod, remélem jut belőle neked is.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Warzone-ban is aprít az ijesztően OP Ray Gun – Így szerezheted meg

2024.02.08. - A Warzone Season 2-es frissítése elstartolt, rengeteg friss tartalommal. The Walking Dead kollaboráció,…

7 óra telt el azóta...

Sürgősen frissítened kell, ha Samsung SSD van gépedben – Így csináld

2024.02.08. - A Samsung rengeteg szegmensben képviselteti magát. Manapság a legtöbben talán a telefonjaikról ismerik…

7 óra telt el azóta...

Mostantól még biztonságosabban lehet cserélni, eladni a CS2 skineket

2024.02.08. - A Valve az utóbbi időben ismételten aktivizálta magát. A CS2 első nagyobb frissítése…

8 óra telt el azóta...

Nincs több beakadás: most tényleg kötelező felraknod az új Nvidia drivert

2024.02.08. - Az Nvidia és az AMD az elmúlt időszakban több szinten is fejlesztette a…

8 óra telt el azóta...

Előbb térhet vissza Rebirth Warzone-ba, mint az gondoltuk – Ekkor jöhet

2024.02.08. - A Warzone Season 2 nemrégiben, február hetedikén startolt el. A játékosok a karácsonyi…

8 óra telt el azóta...

Ingyen a tiéd ez a túlfűtött anime és jópofa fantasy RPG – csak kérned kell

Gábor János 2024.02.08. - Nem kell tovább várni, hogy berámold ezt a két különleges, hátborzongató…

10 óra telt el azóta...