Életmód

Csapattársból szerető – A PUBG-ban pasizott be a házas nő, de letartóztatták

2023.07.10. – Azt gondolom, hogy bár nem akkora a hype a PUBG körül, mint néhány évvel ezelőtt, a battle royale játékok nagyágyúját senkinek nem kell bemutatni. Azt talán viszont már kevesen tudják, hogy a játék milyen sok gondot okozott a világban. Gyerekek lettek játékfüggők, sőt sajnos tragédiák is történtek, amiket a játékhoz kapcsolt a média. Bár a PUBG ma már nem olyan népszerű, mint régen, a játék eddig 75 millió példányban kelt el, és minden idők ötödik legkelendőbb videojátékává vált. A játék mobilos változata még ma is óriási siker több országban.

Míg a legtöbben azért játszanak a PUBG-vel, hogy a legjobb játékosok legyenek, egy fiatal nő battle royale meccs közben találta meg a szerelmet. Az öröm azonban hamar véget ért, mert mindkettejüket letartóztatták.

A házas nő illegálisan utazott Indiába.

Ahogy arról a Yahoo! is beszámolt, egy házas pakisztáni nő négy gyermekével együtt Indiába utazott, hogy találkozzon egy férfival, akivel a PUBG-ben találkozott először. A 27 éves Seema Ghulam Haider 2019-ben ismerkedett meg a 22 éves Sachin Meenával a PUBG-ben – amikor Haider férje a munkája miatt Szaúd-Arábiába költözött.

Haider pakisztáni muszlim, míg Meena hindu indiai, ami a két ország közötti feszültségek miatt problémát jelentett a kapcsolatukban.

„Tudta, hogy a férfi nem gazdag. Nem a munkája nyűgözte le, hanem a PUBG-tudása” – mondta Sudhir Kumar, a Rabupura rendőrőrs vezetője.

Állítólag a nő és négy gyermeke körülbelül egy hónapig élt az új pasival és annak apjával Újdelhi mellett. Nemrég a hatóságok letartóztatták őket, mert a nő illegálisan lépett be Indiába. Emellett letartóztatták Meenát és az apját is, mert vízum nélkül adtak menedéket a családnak.

Július 8-án egy helyi bíróság mindhárom letartóztatott személyt óvadék ellenében szabadlábra helyezte, mivel Haider nem „rossz szándékkal” lépett be Indiába. Most azt remélik, hogy az indiai kormány segítségével összeházasodhatnak.

Lám, a videojátékok még arra is alkalmasak, hogy összehozzanak távol élő embereket, akik rátalálnak a szerelemre. Te is találkozták már olyannal videojátékban, aki később a szerelmed lett?

Ezt láttad?

 

DV

Korábbi cikkek

Szivárgás: Készülhet a nextgen hordozható PlayStation konzol

2024.02.02. - Előre szeretném leszögezni, hogy a következő információk egy olyan szivárgásból származnak, melynek a…

12 perc telt el azóta...

Ingyen kipróbálhatod 2024 legígéretesebb magyar fejlesztésű játékát

Bódi Dániel 2024.02.02. - Alig több mint három évvel ezelőtt megtört a hosszú ideje vastagon…

28 perc telt el azóta...

Brad Pittel készül Quentin Tarantino utolsó filmje – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.02.02. - A filmes hírek egyik atombombáját a Deadline dobta le, aztán az…

2 óra telt el azóta...

Nem működnek a dolgok Windows 10-en? Nem nálad van a hiba

2024.02.02. - Tudom, hogy még mindig nagyon sokan használnak Windows 10-et, de a Microsoft a…

3 óra telt el azóta...

Erotikus 18+ animehorror lesz az Epic Games következő ajándéka

Gábor János 2024.02.02. - Végre ismét két ajándékot vág hozzád az Epic Games Store. A…

4 óra telt el azóta...

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

15 óra telt el azóta...