Gaming

Kiderült, hogy pontosan hány Xbox talált játékosra – és tényleg elég sokat ráver a PS5

Amióta a Microsoft – valószínűleg PR okokból – úgy döntött, hogy nem osztja meg többé a nagyérdeművel, hogy pontosan mennyi konzolt adnak el, azóta csak megtippelni lehet a PlayStation riválisának helyzetét. Az mondjuk nyílt titok, hogy a Sony masinája az Xbox One megjelenése pillanatától kezdve köröket ver a redmondi vasra, hiába rukkoltak elő újra és újra „minden idők legerősebb” játékkonzoljával.

Szóval nem éri az embert túlságosan nagy meglepetésként a hosszú idők óta megejtett első hivatalos megerősítés, miszerint a PS5 tényleg nagyon durván helyben hagyta az Xbox Series gépcsaládot. A pontos számokat a független fejlesztőknek szóló ID@Xbox Developer Accelerator Programon ismertette a vállalat, amiből világosan kiderül,

hogy az Xbox Series X-ből és az S-ből együttvéve valamivel több mint 21 millió darabot tudtak eladni.

Ez önmagában mindenképp dicsérendő, hiszen a 21 millió egyáltalán nem kevés, sőt, az Xbox One azonos időszakban mért eladásaihoz képest még javítani is tudott – amiből körülbelül 19 milliót kapkodtak szét az akkoriban nem túl lelkes játékosok.

Ami viszont még ennél is érdekesebb, hogy az olcsóbb és gyengébb Xbox Series S beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mivel az ezt választó tulajdonosok mintegy fele ~ 48%-a teljesen új felhasználója az Xbox-ökoszisztémának. Az Xbox-tulajok pedig nagyon szeretnek játszani, mivel már havi 15,6 millióan aktívan használják a konzolt, ami 20%-os növekedés tavalyhoz képest – ebben is érezhető a Game Pass hatása.

Az Xbox Series tehát önmagához viszonyítva kifejezetten jól teljesít, az egyre népszerűbbé váló PlayStation 5-tel való összevetésben viszont csúnyán elhasalna. A Sony konzolja ugyanis a 2020-as megjelenése óta 38,4 millió példányban talált gazdára, amiből 19,1 milliót 2022-ben vásároltak. Azaz a PS5-öt majdnem duplaannyi játékos választja az Xbox ellenében, ami vélhetően az exkluzív játékmegjelenések érdeme, hisz az Xboxon elérhető címek többsége PC-n is játszható. De valószínűleg az PS időleges exkluzivitásos megállapodásai sem az Xbox malmára hajtják a vizet ~ lásd. Stray, Ghostwire: Tokyo, Deathloop, Silent Hill 2 Remake, Final Fantasy XVI.

A Microsoft ezen jelenleg az Activision Bizzard felvásárlásával próbálna javítani, az akvizíció azonban már több mint egy éve húzódik, és egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy az amerikai és a brit versenyhatóságok tiltásai miatt nem is fog megvalósulni. Az amerikai szabályozó annyira próbál ellent tartani az üzletnek, hogy bíróságra vitte a játékipar történelmének legnagyobb felvásárlásának ügyét, amelyben jövőhéten születik döntés.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

12 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

13 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

13 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

15 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

16 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

17 óra telt el azóta...