League of Legends

Kitalálod, kik a League of Legends legfiatalabb bajnokai?

Már több mint 13 éve színesíti a szürke hétköznapjainkat a League of Legends. A Riot Games nagy sikerű játéka eredetileg úgynevezett „idézők” játéka volt, ám idővel a fejlesztők kissé megváltoztatták a játék háttértörténetét és elkezdtek saját világot építeni. Ez olyan jól sikerült, hogy már meg is jelent az első olyan regény is, ami Runeterra világában játszódik, sőt mi több egy hatalmas MMO is készülőben van.

Ennyi idő alatt összesen 163 hős vált játszhatóvá, a legutolsó Milio, A Gyengéd Láng. Azt viszont kevesen tudják, hogy egészen pontosan kik lehetnek a LoL világának legfiatalabb karakterei. Ennek jártunk most utána, ám a toplista kialakításához néha a biológiakönyvekre kellett hagyatkozzunk.

Annie

A League of Legends Ash Ketchumja Annie, aki úgy fest, hogy képtelen öregedni. Frankentibbers leírásában konkrétan említi a Riot, hogy Annie 8 éves, így az ő korát meghatározni nem volt nagy kunszt.

Yuumi

Yuuminál kezdődik a biológiakönyv forgatása. Ahhoz, hogy megtippeljük a Support korát, fel kell tételeznünk, hogy a Runeterrán felbukkanó állatok élettartama megegyezik a mi világunkéval. Ha igen, akkor Yuumi olyan 7 év körüli macska lehet a League of Legends-ben.

Nunu

Itt már kicsit mélyebbre kell ásni, de bizony Nunu is pontosan annyi idős a játék sztorija szerint, mint Annie. A története nagyon szomorú, a kisfiú az eltűnt édesanyját keresi Freljordban, ebben pedig segítségére van legjobb barátja, Willump, az ősi varázslény.

Twitch

Valószínűleg kevesen számítottak arra, hogy a befutó Twitch lesz, mint a League of Legends legfiatalabb hőse. A története szerint fiatal patkánynak számít, így pedig Runeterra történelme alapján csupán csak két éves lehet. Ahhoz képest egészen nagyra nőtt…

Zac

Ugyan Zac nem „született” Runeterrán, hanem készítették, ám mivel élőlénynek számít, természetesen neki is megvizsgálhatjuk a korát. Sajnos pontosan sosem határozták meg a születési évét, azt tudjuk, hogy megjelenése előtt „pár évvel” fejlesztették őt ki, vagyis mondhatjuk, hogy körülbelül 10 éves lehet most.

Ezt olvastad már?

 

Cloud

Korábbi cikkek

Újraindítanod se kell majd a Windows 11-et a frissítésekhez

Gábor János 2024.02.26. - A Windows számára nem, a lakossági felhasználóknak viszont újdonság lesz az…

41 perc telt el azóta...

Tudtad, hogy van egy ingyenes online térkép, ami pont olyan, mint a Red Dead Redemption 2-ben?

2024.02.26. - Ha játszottál már valaha a Red Dead Redemption 2-vel, akkor bizonyára vágod, hogy…

2 óra telt el azóta...

A Sony is rámegy a multiplatformra – jöhetnek PC-re is a PS exkluzívok

Gábor János 2024.02.26. - A Sony azt tervezi, hogy bővíti a hozzáférést a first-party szoftvereihez,…

2 óra telt el azóta...

Jól betütükézve vette át a díját Pedro Pascal, amit a The Last of Us-ért kapott

Bódi Dániel "Ez több okból is helytelen. Egy kicsit részeg vagyok. Azt hittem, hogy berúghatok"…

15 óra telt el azóta...

Gyermekpornográfia miatt letartóztatták az egyik legnagyobb anime-producert

Bódi Dániel 2024.02.25. - Gyermekpornográf felvételek készítése és gyermekprostitúció vádjával a tokiói rendőrség Shibuya kerületében…

16 óra telt el azóta...

Ezzel a 21 remek játékkal teljesen ingyen játszhatsz a Steamen

Bódi Dániel 2024.02.25. - Bár a Steam közel sem olyan nagyvonalú, mint mondjuk az Epic…

18 óra telt el azóta...