A szakértő szerint az esportot – például a tartalomkészítést, kódolást és a podcast-készítést – be kellene illeszteni az iskolai tantervbe.

Nagyon érdekes kijelentést tett egy brit szakértő, összefüggésben az esporttal. Dr. Eliza Filby szerint az esportnak az iskolai tanterv részévé kellene válnia, mivel létfontosságú digitális készségekhez segíti a fiatalokat. A szekértő szerint a játékok elősegítik a kommunikációs és technológiai készségeket, amik egyre értékesebbek lesznek a digitális munkaerőpiacon – írja a Mirror.

Egy 11 és 17 év közötti fiatalok körében végzett kutatásból kiderült, hogy a 700 résztvevő 41%-ka új érdeklődési körre tett szert az esport miatt, ilyen például a tartalomgyártás, a kódolás és a podcast-készítés. Több mint fele (56%) úgy gondolja, hogy

az esportban szerzett tapasztalat javítaná az egyetemi felvételi esélyeit.

Dr. Filby szakértő úgy véli, hogy az elmúlt évtizedek digitális forradalma miatt az iskoláknak modern szakmákra kell felkészíteniük a gyerekeket, így elengedhetetlen, hogy jól ismerjék a technológiákat. A Dell és az Intel által kért kutatásból az is kiderült, hogy a jelen generáció számára az iskola nem ér véget délután 3-kor.

„Jelentős tapasztalatokat szereznek az osztálytermen kívül, és az egyik ilyen terület a játék, amely a közhiedelemmel ellentétben nem passzív szórakozási forma, mint a tévénézés – hanem proaktív dolog. A játék olyan készségeket fejleszt, mint a problémamegoldás, a stratégiai gondolkodás és az együttműködés – valamint olyan digitális készségeket, mint a szoftverfejlesztés és a vizuális grafika. Egyértelműen tévhit, hogy a játék és az esport nem jelent valódi értéket a fiatalok számára, holott valójában kulcsfontosságú készségek fejlődnek általa, olyanok, amelyek felkészítik őket a mesterséges intelligencia által vezérelt jövőre.

„A játék az egyik olyan alapvető tapasztalat, amely segít nekik felkészülni a 21. századra.”

A szakértő szerint nagyon fontos lenne, hogy az esport bekerüljön az iskolai tantervbe, hiszen ez nagyban segítené a pályaválasztást, sőt azt, hogy el tudjanak helyezkedni fontos munkakörökbe. A diákok 53%-a szerint ugyanolyan hasznos képesítés lenne, mint egy alaptárgy, például a matematika és az angol, 45%-uk pedig úgy véli, hogy az esport több felsőoktatási tárgyhoz is kapcsolódik. Ami a munkát illeti, 44% mondta, hogy egy ilyen képesítés segítené őket a kommunikációban is.

„Az esport lehet a kulcs ahhoz, hogy az iskolák felszabadítsák a tanulókban rejlő határtalan potenciált” – mondta a szakértő a kutatás alapján.

Az persze még kérdés, hogy a jövő iskolái mennyire fogják úgy gondolni, hogy a videojáték és esport-oktatás hasznos lesz a tantervben. Sajnos egyelőre nem itt tartunk, főleg nem Magyarországon. Szerinted jó lenne?

Ezt láttad?

Ingyen rápróbálhatunk 2023 egyik legvártabb souls-like játékára

 

×