Pazar funkciókat tartogat az új motor.

A Counter-Strike 2 szerverei néhány hetes kihagyás után ismét feléledtek. A Valve a márciusi hotfixek után ezúttal ismét egy tartalmas frissítéssel szolgált a Limited Time Test résztvevői számára. Új beengedési hullámról nem tudunk, így továbbra is a márciusban jogot kapott játékosok próbálgatják csak az újdonságokat.

Dust 2 helyett immár Mirage köszönt vissza ránk a CS2 szervereken. A sok apróbb változtatás mellett pedig konkrét metát irányító fejlesztések is történtek. A buy menü teljesen átalakul, a Valoranthoz hasonló kialakítás kapott, visszavásárlási lehetőséggel. A játékosoknak pedig egy 5-5-5-ös loadout áll a rendelkezésére a meccseken, így nincs több Negeves, Autosniperes kör, ha közben a kötelező fegyvereket is meg akarjuk tartani.

A „legnagyobb” újítás azonban csak csütörtökre derült ki!

Természetesen az idézőjelek nem véletlenül kerültek az előző mondatba, sokkal inkább egy vicces funkcióról beszélhetünk. Pár órája kapta fel a közösség Twitteren a fenti videót. Ebben azt láthatjuk, hogy a CS2 csirkéi már grillcsirkévé manifesztálódnak egy-egy jól sikerült molotov után. Sokan úgy gondolták csak egy viccről van szó, így kénytelenek voltunk kipróbálni.

Mi is kipróbáltuk

Nos, jó hírünk van! Minden jel arra mutat, hogy tényleg implementálta a Valve a fenti funkciót a legfrissebb update során. A valóságban azonban sokkal gyorsabban eltűnnek ezek a földről, így nem fogják összezavarni a mit sem sejtő játékosokat. Úgy tűnik, hogy mostantól már nem csak a PUBG kiváltsága lesz a Chicken Dinner.

Ha bővebben is olvasnál a frissítésről:

Hatalmas CS2 frissítés érkezett – Átalakul teljesen a fegyvervásárlás is

×