Kigyűjtöttük a Diablo IV során esetlegesen felmerülő összes ismert hibakódot, és azok lehetséges megoldásait – nehogy nekünk játék nélkül maradj.

A Diablo IV jött, látott, és ha hihetünk a Blizzardnak, akkor gigantikus győzelmet is aratott. A játék hatalmas kritikai és anyagi sikernek néz ki: a szaksajtó odáig meg vissza van tőle, míg a játékosok ezidáig több mit 93.000.000 játékórát töltöttek Sanctuary-ban, ami tekintve, hogy június 6-án jelent meg, egészen elképesztő szám. Gombócból legalábbis nagyon sok lenne.

Ugyanakkor ahogyan ilyenkor lenni szokott, a Blizzard minden igyekezete ellenére is bőven akadnak orvosolásra váró problémák, melyekbe sajnos igen sokan beleszaladnak. Ezeket a hibákat a fejlesztők mindenféle egyedi számjelzéssel látták el, így ha valakinek szerencséje volna valamelyikhez, és a pontos kóddal visszajelzést küld a supportnak, akkor Blizzardéknál pontosan látni fogják a probléma okát, amit így hatékonyabban fognak tudni javítani.

No, de mit is jelentenek ezek a hibakódok?

A hibakódok értelmezési kéziszótárát azért lehet érdemes felcsapni, mert abból egyből kiderül, hogy pontosan mi okozta a gikszert. Sokszor a Diablo IV rottyant maga alá, de elég gyakran a fejlesztők oldaláról kerül porszem a gépezetbe, amivel azért jó tisztában lenni, mert néha mindent megold egy újraindítás, néha viszont csak a Blizzard közbenjárásával folytathatjuk a szörny és démonölést.

Diablo IV hibakód értelmező kisszótár:

  • Network Disconnect – ez játék közben jelenik meg, és akkor történik, ha túlterheltek a szerverek. Ezt nem fogod tudni magad megoldani, de kis szerencsével vissza kell tudnod jelentkezni.
  • 1910 – ez egy nagyon ritkán megjelenő hibakód, ezért pontosan nem tudni, mit jelezhet, de több mint valószínű valamilyen szerverproblémára utal.
  • 34202 / 34200 – ez az instabil szerverállapotot jelzi. Ha az üzenetben megemlítik a játékos internetkapcsolatát, akkor általában csak újra kell indítani a játékot.
  • 34203 – ez a hibakód nagy eséllyel a Battle.net fiókók hitelesítési problémájára utal. Ha ezt látod, akkor zárd be a játékot, jelentkezz ki-be a Battle.net profilodból, és indítsd újra a Diablót. Sajnos nincs garancia, hogy azonnal megoldódik, szóval ha továbbra is fennáll, akkor légy türelemmel, várj egy kicsit.
  • 300010 – ez is egy ultraritkán élőtűnő hibakód, amivel eddig inkább konzolon futottak össze. Pontosan nem tudni még, hogy mit jelent, de egy újraindítás megoldhatja a problémát.
  • 315306 – nem sikerült azonosítani az érvényes licencet. Ezzel általában akkor találkozik az ember, ha még a szervezek kapcsolódásánál is gyorsabban próbál belépni a játékba, illetve a korai hozzáféréses időszakban is láthatták páran, akik a nem megfelelő verzióval szerettek volna idejekorán játszani. Itt csak a türelem segít.
  • 316005 – ez akkor jelenik meg, ha betelt a maximális 10 karakterhelyed, de megpróbálsz új hőst alkotni. Ebben az esetben manuálisan törölnöd kell az egyik karaktert.
  • 316719 – azt jelenti, hogy megszakadt a kapcsolat a szerverekkel. Mivel a hiba nem a te oldaladon jelentkezett sokat nem tudsz vele kezdeni, de az esetek többségében egy újraindítás megoldja a dolgot.
  • 300202 – ezzel a hibakóddal általában a legforgalmasabb időszakban találkozni, vagyis amikor nagyon sokan próbálnak játszani egyszerre. Egy újraindítás általában erre is gyógyír lehet, de ha mégsem, akkor érdemes várni egy kicsit.
  • 30008 – a lekérés túllépte az időkorlátot, emiatt nem tudsz belépni a játékba, és visszadob a menübe. Az esetek többségében teljesen újra kell indítani a Battle.netet.
  • 395002 – „A fiókod jelenleg zárolva van”. Először is, ne ess pánikba, mert bár elég rosszul hangzik a dolog, de nagy eséllyel csak tévesen kaptad ezt a hibakódot. Érdemes újraindítani a játékot, és magától megjavul, vagy más hibakódot kapsz helyette, de a lényeg, hogy a fiókodat valószínűleg nem zárolták. Ha viszont mégis egymás után aggasztóan sokszor emiatt nem tudsz belépni, akkor mindenképp keresd fel a Blizzard supportját.
  • 396022 – ezt akkor kapod, ha szerver ping probléma lép fel. Ez nagy várakozási idő vagy a szerver instabilitása esetén fordulhat elő. Kapcsold le teljesen a Diablo 4-et, majd próbálj meg újra bejelentkezni. Ha a probléma továbbra is fennáll, érdemes ellenőrizni, hogy az internetkapcsolatodat nem-e egy másik eszköz korlátozza a hálózaton.
  • 401003 – ha megszakad a kapcsolat a szerverekkel, akkor elég gyakran ez a hibakód ugrik fel. Sokszor akár egymás után is. Ezt egy újra-bejelentkezés orvosolhatja, de sajnos sokszor újra és újra megjelenhet. A kulcs tehát a kitartás, addig kell próbálkozni, mígnem sikerül.

Ezek lennének hát a Diablo IV jelenleg ismert összes hibakódja. Szerencsére a legtöbbször minden problémára gyógyír egy teljes reboot, esetleg a türelem. Szerencsére a fenti hibák egy része a megjelenéstől távolodva fognak eltűnni.

Ha sokáig nem sikerül belépned Sanctuary szörnylepte világába, de sehogyan sem tudsz Diablo nélkül meglenni, akkor érdemes lehet mindenféle útmutatók, tippek és érdekességek után kutatni a neten, hisz a Blizzard elképesztő mennyiségű tartalommal és felfedezni valóval tömte tele a újfent a játékát.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bejelentésekben erős májuson vagyunk túl – itt a 12 legvártabb játék, amit lelepleztek

 

×