Pearl és pár ügynök sem ússza meg.

Ahogy arra számítani lehetett, kedd délután megérkezett a Valorant v6.11-es frissítése az NA és LATAM régiókba. A hivatalos változások listája is ismert ennek köszönhetően. Az európai szerverekre szerda délelőtt, 9 óra környékén érkeznek meg a változtatások, így felkészülve várhatják már azokat a magyar játékosok. Egy már biztos volt jövő hét óta. Kevésbé lesznek pontosak a fegyverek futás vagy akár gyaloglás közben, így TUDATOSAN már nem lesz érdemes kihasználni a mechanikát. Véletlenszerű fejesek persze bármikor beakadhatnak majd, ám ez bármelyik másik FPS/TPS lövölde esetében is így van.

Nézzük is, hogy mit tartogat számunkra a frissítés!

Viper & Champer

Két ügynököt is érintenek változások, Viper inkább nerfeket kapott, míg Chambernél egyértelmű erősítéseket olvashatunk le.

Viper:

  • A másodpercenkénti képesség visszatöltés 5%-ról 3.3%-ra csökkent
  • Ennek köszönhetően a korábbi 20 másodperc helyett 30 másodperc alatt tornázhatjuk fel 100%-ra a képességeinkhez szükséges „fuelt”

Chamber:

  • A Trademark automatikus deaktiválásához már messzebb kell lennünk az eszköztől (4000 egység helyett 5000 egységre), míg az Arm Speed 4 másodpercről 2 másodpercre csökkent
  • A Rendezvous (E) képességet azonnal használhatjuk teleportálás után
  • A Tour De Force (X) képesség tűzgyorsasága 15%-kal nőtt

Shorty és Frenzy

A fegyverek külön kezelést kaptak, a fenti, Error Power statisztikát érinti változásokon kívül:

Shorty:

  • Mostantól 300 dollárba kerül a fegyver
  • Összesen 6 extra lőszer áll a rendelkezésünkre a korábbi 10 helyett
  • A sebzését több szinten is nerfelték

Frenzy:

  • A fegyver sokkal jobban szórhat majd, több szinten is változtattak a fegyver szórásának és visszarúgásának viselkedésén, egyértelműen negatív irányban

Vandal és Phantom, extra visszarúgás

A fegyverek extra lőszerein nerfeltek a fejlesztők, melynek köszönhetően kevesebb spamelése számítanak:

  • A Phantom mostantól 60 extra lőszerrel rendelkezik 90 helyett
  • A Vandal mostantól 50 extra lőszerrel rendelkezik 75 helyett
  • A Phantom, a Spectre, a Vandal és a Frenzy pedig extra visszarúgást kapott futás közben a fenti változtatások mellett

Pearl átalakítás

 

Pearl több helyen is átalakul, melyet a fenti videóban prezentált is ValorLeaks. A fura fekete dobozok a „régi” verzió elemeit reprezentálják, így egy fokkal jobban kiszúrhatjuk a fejlesztők által eszközölt változásokat. A frissítés várhatóan szerdán, 9 óra környékén élesedhet az európai szervereken. 

Borító: YT

Riot tisztázta, mikor jön a Team Deathmatch a Valorantba

×