Talán ez a börtönhorror a legjobb dolog, ami a post mortem fotózás témájával történhetett. Nem minden halottat szabadna lefotózni.

Végre egy eredeti ötlet a remake-ek, rebootok és spin-offok helyett, ráadásul minden fantasy rajongó egyik legnagyobb kedvence a főszereplő. A hazai Comic Conra 2022-ben ellátogató John Rhys-Davies, aki hórihorgas testmagassága ellenére Gimlit játszotta A gyűrűk ura trilógiában, ezúttal egy ún. post mortem fotóst alakít. Ezt a foglalkozást mindig is misztikum övezte, hiszen elég bizarr 19-20. századi trendet lovagolt meg; azt, hogy az emberek még egyszer utoljára fotózkodni akartak elhunyt szerettükkel.

Ha 100-120 éves családi képet látsz, szinte biztos lehetsz benne, hogy a rajta látható személyek közül valaki már a készítéskor halott volt,

hiszen a korszakban ritkaságszámba ment (és jó drága volt) a fényképezkedés lehetősége, így olyan különleges alkalmakra tartogatták, mint az esküvő, de főleg a temetés. Az elhunytat gyakran próbálták hagyományos pózban mutatni, arra törekedve, hogy olyan hatást keltsen, mintha még mindig a családja körében ülne, vagy csak szunyókálna, máskor viszont teljesen egyértelművé tették a halál tényét, például nyitott koporsós fotózkodással. Manapság ez már morbid, de minimum abnormális lenne, így a viktoriánus korban megszokottnak számító post mortem fotózást mára nyugtalanító misztikum lengi körül.

Forrás: 101 Films

Erre az elemi nyomasztásra épül a The Gates börtönhorror sztorija is.

Rhys-Davies post mortem fotós karakterét és fiatal asszisztensét (Elena Delia) 1892-ben egy börtönbe hívják, hogy képet készítsenek egy villamosszékben kivégzett sorozatgyilkos hullájáról. A baj csak az, hogy a férfi a halála előtt átkot szórt a siralomházra, és a lelke mintha kísértené is az oda belépőket. Paranormális nyomozás indul a kísérteties épületben.

 

Stephen Hall (Gyilkos űrhajó) filmjében a fenti színészeken mellett Richard Brake (Hannibál ébredése), Michael Yare (Bűn és ártatlanság), David Pearse (A sziget szellemei) és Peter Coonan (Az elmeorvos) is szerepel. A premierje az USÁ-ban, VOD formátumban június 27-én lesz, vagyis utána nem sokkal valamelyik streaming szolgáltatónál nálunk is elérhetővé válik.

Van még várva várt horror, amiről többet tudunk:

Erre számíthatsz a The Last of Us 2. évadában – árulkodott a főszereplő

 

×