Ha neked is hiányzik egy újabb Gears, akkor ezt a játékot pontosan neked készítik.

A Gears of War az Xbox 360 egyik legnagyobb húzócíme volt, korában konkrétan olyan jelentőségű volt, mint mostanság a másik oldalon mondjuk a God of War.

Ezért is furcsa, hogy a Microsoft az újabb generáció megjelenésével mintha teljesen megfeledkezett volna a sikersorozatáról, de legalábbis a 2019-es Gears 5 óta szinte semmit sem hallani a hatodik etapról, aminek még a létezése is erősen kérdéses. Persze Redmondban aligha mondanának le azon értékes címeik egyikéről, melyek szerencsésebb csillagállás alatt akár húzócímei is lehetnének a PS5 után egyelőre csak kullogó Xbox Series konzoloknak – szóval szinte biztosra vehető, hogy idővel kapnak valamit a rajongók.

Hogy mikor? Azt nem tudni, de ha az érezhetően egyre jobban elhúzódó fejlesztési időből, illetve a Gears of War 4 és az 5 között eltelt évek számából indulunk ki, akkor valószínű még 1-2 évre lehetünk a Gears 6 megjelenésétől. Ez még hosszú idő, pláne, hogy addigra már bőven benne leszünk a konzolgeneráció közepében – méghozzá egyetlen GoW-játék nélkül.

Szerencsére azonban a Saber Interactive fejlesztői (Word War Z, The Evil Dead: The Game) maguk vállalták, hogy betöltik a Gears által hagyott tátongó űrt, és a Focus Entertainment gondozásában elkészítik a Warhammer 40.000 világában játszódó Space Marine folytatását. A Space Marine első része eredetileg 2011-ben, tehát a 3. GoW-val egy időben jelent meg, és bár alapvetően nem lett egy rossz (klón) játék, Delta osztag mellett egyértelműen nem tudott labdába rúgni.

Ez a veszély azonban most egyáltalán nem fenyegeti a meglepően látványosnak és brutálisnak ígérkező WH40K: Space Marine 2-t, ami egy újabb elképesztő játékmenet előzetessel csavarná el a Gearsre kiéhezett közönség fejét. A játék dugig lesz ellenséges rémségek hordáival (tipikus Saber), melyeket hatalmas fegyverekkel és alkalomadtán egy motoros fűrészes karddal segíthetünk át a túlvilágra, az akción túl pedig egészen kivételes grafikával is nyakon sózták. Szóval minden van benne, amire egy valamirevaló Gears-fan vágyhat…

… kivéve megjelenési dátum, amit a Saberes fiúk-lányok még most sem találtak ki. A Sapce Marine mindenesetre még idén meg kelljen jelenjen PS5-re, Xbox Seriesre, illetve PC-re.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Ha nem a GTA V minden idők legtöbbet eladott játéka, akkor vajon mi? – Íme a TOP10

 

×