Film/TV

Legendás magyar mesék – INGYEN nézhető a Macskafogó 1-2 és a Vízipók-Csodapók is

Május 23-án ünnepelte 80. születésnapját Ternovszky Béla, Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, érdemes művész, amely alkalomból négy napon át ingyenesen megtekinthető a Macskafogó, a Macskafogó 2. – A sátán macskája, valamint a Modern edzésmódszerek című alkotásai a FILMIO-n – írja az ünnepi hírt a Nemzeti Filmintézet.

A Macskafogó kétségtelenül hazánk egyik legkiemelkedőbb rajzfilmje, amelyet az NFI szerint az 1986-os bemutatásakor több mint 4 millióan néztek meg. A történet nem keveset merített a korszak legnépszerűbb filmjeiből, mint például a Star Wars, a James Bond, melyeket nem rest ironikusan kiparodizálni sem. A sztori egyébként ma is abszolút megállja a helyét, amely középpontjában egy Grabowski nevű titkosügynök egér áll, akinek el kell lopnia egy titkos szuperfegyver tervét. A küldetés persze nem pont úgy alakul, ahogyan azt tervezték, ezért hőseink kénytelenek versenyt futni az idővel és a macskaszindikátussal.

Ternovszky Béla a Macskafogó című rajzfilm második részének figurái tervezése közben (Kép: NFI – MTI Fotó/Balaton József)

A folytatás 21 évvel később, 2007-ben érkezett, és bár minőségében messze elmarad a kultikus elődjétől, 2008 legsikeresebb magyar mozifilmje lett. A sátán macskájában természetesen a régi szereplők is visszatérnek – kiegészülve pár új hőssel, akik egy egészen másfajta problémával kell szembenézzenek. De a számos magyarországi és nemzetközi fesztiváldíjat is nyert 1970-ben készült Modern edzésmódszereket is érdemes lesz megtekinteni, ami abszurd mód figurázza ki a versenysportban eluralkodó szadisztikus edzéseket.

Az ingyenes filmek mellett a FILMIO tematikus rajz- és ifjúsági filmválogatással köszönti a legfiatalabbakat is gyereknap alkalmából. A gyűjtésben olyan régi kedvencek szerepelnek, mint a Vuk, a Lúdas Matyi, a Szaffi, a Vízipók-Csodapók, a János vitéz, illetve a Vili, a veréb, az újabb alkotások közül pedig a népszerű Kufli-filmek, a Salamon király kalandjai, vagy aLengemesék – hívja fel rá a figyelmet a közleményében az NFI.

Ezt is érdemes elolvasnod:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

7 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

8 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

8 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

10 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

11 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

12 óra telt el azóta...