„Hé, te Google Street View autó! Nem igazán kedveljük a te fajtádat errefelé!”

Aki esetleg lemaradt volna róla, a A Google Street View márciusban bejelentette, hogy frissíteni fogja a magyarországi utcaképeket. Ez úgy zajlik, hogy a kamerákkal ellátott autó szépen bejárja az országot. Természetesen ez a szükséges engedélyek birtokában történik, a szabályzat szerint pedig a képeken látható emberek arcát, valamint a rendszámokat is elhomályosítják. Ennek ellenére valaki Balatonöszödön nem örült a fotózásnak.

Így vasvillával támadta meg a Google Street View autót, és megrongálta a kamerát is – írja a Sonline.hu.

A lap értesülési szerint a rendőrség arról számolt be, hogy nem mindenhol örültek az Google autóinak. A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság elmondta: „Balatonőszöd belterületén május 22-én 11 óra körül az akkor még ismeretlen tettes sérelmezte, hogy egy utcaképet engedéllyel rögzítő kamerás autó felvételeket készített a környékről. Az autó vezetőjét félreállította, ingerülten kérdőre vonta, majd a nála lévő vasvillával megrongálta a kamerarendszert, ami működésképtelenné vált. A sértett ezt követően értesítette a rendőröket, akik az agresszív férfit rövidesen elfogták és előállították a siófoki rendőrkapitányságra. A nyomozók az 51 éves balatonőszödi férfit rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.”

A South Park sorozat egyik legismertebb karakterét idézve: ő nem igazán kedvelte a Google Street View autót errefelé.

Ezt láttad már?

Téged is felhúznak? Ez a 10 legidegesítőbb dolog videojátékokban

 

×