Szabályosan sokkot kaptak a kritikusok a kooperatív horrorjáték tesztje közben – hihetetlen ötlettel hozták rájuk a frászt.

Annyira koszos (de közben ZSENIÁLIS) fordulatot építettek a fejlesztők egy új kooperatív horrorjátékba, hogy az még a sokat próbált gamer újságírókat is teljesen leforrázta. A héten megjelent The Outlast Trials tesztje közben lettek kapkodó idegbetegek, egy olyan húzás miatt, amit kezdetben bugnak gondoltak, de kiderült, hogy nem:

a jeges rémületet okozó trükk teljesen szándékos, és ettől talán még ijesztőbb.

A game-et az elsők között tesztelő Kyle Knight a DualSchockersen osztotta meg a tapasztalatait: mint írta, kollégájával, Robert Zakkal vágtak bele az együttműködésen alapuló multiplayer egyik küldetésébe, ahol egy nyomasztó börtönből kell kijutni – rémületes rabok és talán még rémületesebb fegyőrök között. Bár a játék rendkívül élvezetes, bővelkedik komoly kihívást jelentő rejtvényekben, tocsog a vérben és perverz trükkökkel hozza rá a sikító frászt mindenkire, aki a világába merészkedett.

Forrás: Red Barrels

Kyle és Robert egy ponton szétváltak, hogy kulcsokat keressenek (igaz, a szerző bevallotta: sokkal inkább pánikba esésről volt szó, mintsem bármiféle közös tervről). A térképen világosan látták, hogy egymástól jó messzire sodródtak, mégis, Robert karaktere egyszer csak feltűnt Kyle mellett… Ekkor ez a párbeszéd játszódott le:

– Robert, te mit csinálsz itt előttem?
– Mi? A közeledben sem vagyok.

De Kyle közben bámul bele Robert figurájának arcába… Aki erre fogja és számtalan késszúrással lemészárolja. A bajtársak – felocsúdva az első sokkból – megegyeztek, hogy új játék lévén biztosan valamiféle bugról lehet szó (igaz, annak túl hatásos és cseppet sem vicces). Erre Kyle azt hallja a még mindig az épület túlfelén reszkető Roberttől:

– Te Kyle, most TE mit csinálsz itt előttem?!

 

Mint kiderült, a gamerek ijesztgetésére alapjáraton is bármit bevető The Outlast Trials minden eddigi horrorjátékok talán legjobb ötletét húzta elő a bűvészkalapból, egy olyan ellenséges NPC formájában, ami képes felvenni a játékostársad alakját, hogy aztán lecsapjon rád és végezzen veled. A két kritikus szabályosan pánikba esett és közölték: lehet, hogy többé képtelenek lesznek bízni egymásban – kooperatív játékokban legalábbis. Az élmény ijesztő, de ezek szerint irtózatosan hatásos: egy kooperatív game, amiben a partneredtől is félni kell.

Erős szív- és érrendszerrel ajánlott, 18 éven felülieknek!

A The Outlast Trials 28,99 euróért (kb. 10.900 forintért) kapható, például Steamen, ahol azt írják, elkészült Nintendo Switchre is.

A horror multi műfaja mondjuk eddig is bővelkedett para remekművekben:

INGYEN rettegés! – Az 5 legjobb ingyenes multiplayer horrorjáték a Steamen

 

×