Ha eddig még nem fenyegetett az agyvérzés veszélye, akkor egyrészt örülök az egészségednek, másrészt viszont óva intenélek attól, hogy valaha is belekezdj a FIFA akármelyik részébe. A népszerű sportjáték ugyanis nem csak a kontrollerekre jelent hatalmas veszélyt, hanem a focirajongó játékos mentális békéjére, lelkivilágára, belső egyensúlyára is, ami az esetek nem kis százalékában okozhat azonnali agyfaszt.
Nekem 2 évvel ezelőtt sikerült vagy 20 év után lejönnöm a Fifáról, azóta boldog ember vagyok. Aztán jött az EA és a Microsoft megállapodása, amely keretében fogták a kaliforniai óriáskiadó saját játékszolgáltatását, az EA Playt, majd cakkumpakk beterelték azt a Game Passba. Így pedig már sokkal nehezebb megállni, hogy alkalomadtán ne indítson el az ember egy-két meccset, pláne úgy, hogy az épp aktuális etapot a megjelenés után néhány hónappal már a GP-ből is elérhetjük.
Így lesz ez a FIFA 23-mal is, ami pár nap múlva megérkezik végre az EA Play, úgy pedig a Game Pass Ultimate kínálatába.
A focis játék egészen pontosan május 16-án válik elérhetővé játékszolgáltatásban, ami egyben a FIFA 21 búcsúját is jelenti, amitől a hónap végén kell könnyes búcsút vennünk. A FIFA 23-on a GP előfizetői korlátlanul és megkötések nélkül idegesíthetik fel magukat, fizetni csupán az Ultimate Team játékmódban kell bizonyos csomagokért, melyekkel összeállíthatjuk az online játékhoz ütőképesnek bizonyuló álomcsapatot.
A trükk itt is van: azok a játékosok ugyanis, akik tavaly szeptemberben kifizették a FIFA 23 teljes árát, már nagy előnyben vannak azokhoz képest, akik csak most ugranak fejest a kompetitív meccsekbe. Szóval csak óvatosan a matchmakinggel, mert szupergyorsan darabokra tört kontrollert eredményezhet. Vagy ugye agyvérzést.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…