Ahogy korábban már megemlítettük, a májusi hónapi kifejezetten izgalmas lehet az új videókártyára vágyó felhasználók számára. Mind az Nvidia, mind pedig az AMD jelentkezik olcsóbb modellekkel, melyek a lélektani 200 ezer forint alatt startolhatnak hazánkban is. A pletykák szerint a zöldek kapásból három egységet indítanának harcba. Az RTX 4060 Ti 8GB-os változata érkezne első körben, majd pár héttel később az RTX 4060 és a 16GB-os 4060 Ti variáns kerülhetne fel a boltok polcaira. AMD részről pedig az RX 7900 XT és XTX után rögtön az RX 7600 következhetne. Az iparági pletykák alapján május 24-én és 25-én ránthatják le az újoncokról a leplet, ám az ázsiai piac ezúttal sem finomkodik, ha megjelenés előtti termékekről van szó.
Több boltban már ott figyelnek az RX 7600-as dobozok!
A Videocardz informátorai értesítették az oldalt, hogy bizony tonnaszámra állnak már a bevetésre kész Radeon kártyák néhány keleti áruházban. A Radeon RX 7600 32 RDNA 3 CU egységgel lesz felszerelve, így összesen 2048 Stream Processor teheti majd a dolgát. A kártya 8GB fedélzeti memóriát, illetve 32 MB-nyi Infinity Cache-t is kaphat. A kártya nyers erejét nem túl könnyű megjósolni, nagy eséllyel mind árban, mind pedig teljesítményben az RTX 4060 alá érkezhet majd meg. Sokak számára azonban ideális lehet ez a sáv, hiszen többet nem is szeretnének költeni egy-egy videókártyára.
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…