Egy héten belül elstartol.

A Warzone 2 fejlesztői a tegnapi nap folyamán már elárultak néhány újdonságot a Season 3 Reloaded frissítéssel kapcsolatban. Megismerhettük az új fegyvereket, az érkező pályát vagy épp az új tárgyakat. A Warzone 2 Ranked módjáról is elhangzott néhány mondat. Azt azonban világossá tették, hogy csütörtök délután újabb információt osztanak meg a játékosokkal. Szerencsére ezúttal is betartották az ígéretet, így részletesebb betekintést nyerhetünk a rangsorolt BR meccsek világába.

Nézzük is, hogy mire számíthatunk!

Béta állapotban érkezik a funkció, így az első időszakban bizony hibákra is fel kell készülnünk. A fejlesztők azt is elárulták, hogy legalább Level 45-nek kell lennünk a Ranked részvételhez, így pár perces fiókokkal biztosan nem találkozhatunk a csatamezőn. Az alábbi játékszabályokra érdemes felkészülnünk:

  • Pálya: Al Mazrah
  • Csapat méret: Trio
  • Játékmód: Battle Royale
  • Több Public Event is tiltva lesz majd (pl. Firesales)
  • Több jármű is tiltva lesz majd (pl. Heavy Chopper)
  • Nem lesz Riot Shield
  • Bizonyos játékelemek is tiltva lesznek (Nincs több kör egyszerre, redeploy mechanika változások is érkeznek)
  • A Buy Station felhozatal sem a megszokott lesz, egységesítik azokat
  • A Gulagban nem dobálhatjuk a kavicsokat

A játékosok az alábbi mozzanatokkal növelhetik majd a Skill Rating értéküket:

  • Helyezések
  • Assistok
  • Ölések
  • A csapat ölései által

Fontos kiemelni, hogy minél kevesebb csapat marad életben a pályán, annál értékesebb lesz majd az ölés/assist. Minden egyes meccs elején egy minimális SR-t levon tőlünk majd a játék, akárcsak a Fortnite Aréna módjában. Az alábbi értékekre számíthatunk:

  • Bronze I–III: Itt még nincs levonás
  • Silver I: –10 SR
  • Silver II: –14 SR
  • Silver III: –18 SR
  • Gold I: –23 SR
  • Gold II: –28 SR
  • Gold III: –33 SR
  • Platinum I: –39 SR
  • Platinum II: –45 SR
  • Platinum III: –51 SR
  • Diamond I: –58 SR
  • Diamond II: –65 SR
  • Diamond III: –72 SR
  • Crimson I: –80 SR
  • Crimson II: –90 SR
  • Crimson III: –100 SR
  • Iridescent és Top 250: –110 SR legalább, de akár 210 SR is helyezéstől függően

A Skill Division határokat már tegnap ismertették a fejlesztők, de ezeket is érdemes lehet átvennünk:

  • Bronze: 0–899 SR
  • Silver: 900–2,099 SR
  • Gold: 2,100–3,599 SR
  • Platinum: 3,600–5,399 SR
  • Diamond: 5,400–7,499 SR
  • Crimson: 7,500–9,999 SR
  • Iridescent: 10,000 SR legalább
  • Top 250: 10,000+ SR

Rank és jutalmak

A Modern Warfare II módjához hasonlóan itt is találkozhatunk külön Rank rendszerrel. Top 25 esetén 1, Top 10 esetén 2, míg nyerés esetén 3 csillagot húzhatunk be, melyekkel húzhatjuk a szintünket. Számíthatunk jármű skinre, Operator Skinre vagy épp Gunscreenre. Helyezésekkel és ölésekkel is szerezhetünk majd különféle kozmetikai tárgyakat, a fejlesztők nem bízzák a véletlenre. Jövő hét közepén konkrétabb információkat tudhatunk meg a Buy Station felhozatalról és a pontos szabályokról, ám a fenti adatoknak köszönhetően már átfogó képet kaphatunk a módról. Egy azonban biztos: május 10-én, várhatóan a kora esti órákban startol el a Season 3 Reloaded és a Warzone 2 Ranked bétája. 

Alig használják ezt a Warzone 2 kiegészítőt, pedig kötelező lenne

 

×