A lengyel fejlesztők mindent megtesznek, hogy izgatottan üljünk le újból a Cyberpunk 2077 elé.

Bármilyen tragikus is volt a Cyberpunk 2077 két évvel ezelőtti megjelenése, ennek ma már nyomát se tapasztani. Na nem csak azért, mert a játék mára egy teljesen élvezhető, itt-ott kiemelkedő programmá érett, hanem mert a CD Projekt Red fejlesztői valóban tanultak a korábbi hibáikból, melyeket próbálnak a jövőben nem megismételni.

Ennek egy nagyon pozitív hozadéka, hogy bár a Phantom Liberty című sztori kiegészítő nem lesz ingyenesen elérhető minden CP2077 tulajdonos számára, a játékosok még a megjelenés előtt ki fogják tudni próbálni V és Johnny új, kémsztoriba illő kalandját. A CDPR ugyanis bejelentette, hogy a valamikor idénre tervezett megjelenést megelőzendő hozzáférést biztosít a nagyobb DLC-hez,

amit előbb a Summer Game Fest során próbálhatnak ki a sajtó munkatársai és a tartalomkészítők, majd később a mezei játékosok is fejes ugorhatnak bele.

Hogy ez a későbbi időpont pontosan mikor lesz, azt még nem árulták el, de valószínűleg az E3 helyébe lépő SMF-en fogunk erről többet megtudni. Ahogyan arról is, hogy az ingyenes playtest során miként, és mekkora szeletébe kóstolhatunk majd bele az Idris Elbával kiszínezett sztoriba. A megjelenésről sajnos most sem beszéltek, de ez eredeti tervek szerint még idén meg kellene érkezzen – de már csak Xbox Series X|S és PS5 konzolokra, illetve PC-re.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Kegyetlenül nézne ki a PREDATOR, ha a Cyberpunkban vadászna | KÉPEK

 

×