Végre kiderült, hogy ki nyerte azt az előzetes-vágó kihívást, ami TheVR Jani, Duszka Péter és Simonffy Péter között zajlott az elmúlt hetekben.

Kicsivel több mint egy hete indult el annak a trailer-vágó versenynek a nyilvános szavazása, aminek keretein belül a legjobb vágók csaptak össze. A TheVR Jani, Duszka Péter és Simonffy Péter között zajló kihívás lényege az volt, hogy ki tud jobb előzetest vágni egy, már létező magyar kisfilmhez. A TheVR Tech csatornáján megjelent munkákra a közönség anélkül szavazhatott, hogy tudták volna, melyik trailert melyik alkotó készítette. Tegnap pedig megszületett az eredmény is. Mind a három név igen komoly szakmai múlttal rendelkezik a filmgyártás, videózás, vágás, szerkesztés terén, így közös “csatájuk” igen izgalmas volt.

Duszka Péter nyerte a trailer-vágó versenyt.

A szavazásban egyébként 43 ezren vettek részt, ami elképesztő szám. Amint az alábbi eredménytáblán is látható, a legtöbben a „B” előzetesre szavaztak. A B előzetest pedig nem más készítette, mint Duszka Péter. Gratulálunk! Az „A” előzetesért Simonffy Péter felelt, a C pedig TheVR Janié volt.

Ha még nem hallottál a kihívásról, vagy megnéznéd a három előzetest, akkor nézd meg ezt a videót.

Az eredményhirdetés egyébként egy nagyon izgalmas videóban látható, ahol a srácok reagálnak egymás videójára, sőt még az eredeti film alkotóinak reakcióját is láthatjátok.

 

A videóból az is kiderült, hogy a srácok nagyon élvezték a kihívást, és az sem kizárt, hogy lesz még folytatása. Ha esetleg nem ismernéd TheVR Jani kihívóit, íme pár fontos szó róluk:

Duszka Péter Gábor

Duszka Péter Gábor többek között olyan nagyjátékfilmeken dolgozott vágóként, mint a Guerilla vagy a FOMO, de ő készítette a Viszkis, a Kincsem és a Drakulics elvtárs előzetesét is, sőt a Love Death + Robots, a COD WWII valamint a Rainbow Six: Siege – HAMMER & SCALPEL rövidfilmekben is közreműkött. Péter több alkalommal járt a TheVR stúdiójában, a Timeout Podcast vendége volt.

Simonffy Péter

Simonffy Péter 2013-ban végzett, mint hangtechnikus, azóta a filmiparban tevékenykedik. 2014-től vágóként dolgozott a Pannonia Pictures kft-nél, ezzel párhuzamosan vezette YouTube csatornáit. Kezdetben dalfeldolgozásokat készített, majd több mint 200 epizódon keresztül vlogolt a mindennapjairól. Mára kisfilmeket, illetve online és televíziós reklámfilmeket készít.

Borítókép: TheVRTech

Ez is érdekes lehet:

10 kultikus rajzfilmsorozat, amiből igazán zseniális videojáték lenne

 

×