Mérnöki pontossággal publikálták a méréseket a külföldi weboldalak.

Az Nvidia szeptember végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX számozást és az Ada Lovelace kódnevet viseli. Első körben az RTX 4090-ről és két RTX 4080 modellről rántották le a leplet. Az előbbi már október közepén meg is érkezett a boltok polcaira, az utóbbival kapcsolatban azonban több aggály is felmerült.

Már a bemutatót követő órákban jelezte a közösség az Nvidia felé, hogy két, nyers erőben is eltérő RTX 4080 modellt meglehetősen félrevezető kiadni. Nevükben csak a VRAM mennyisége lenne a megkülönböztető jelzés, miközben az olcsóbb változaton több minden is megnyirbálásra került. Úgy tűnik, hogy az óriáscég jogosnak érezte a visszajelzéseket, ezért a kisebb RTX 4080-at időközben átnevezte RTX 4070 Ti-ra, illetve az árcédulán is faragott egy kicsit. Január 5-én végül megérkeztek az RTX 4070 Ti modellek, míg áprilisban az RTX 4070-re került a sor.  Szerencsére a nagyobb, nemzetközi oldalakban ezúttal sem kellett csalódni, röviddel három után be is estek az első, független mérések.

Nézzük is, hogy milyen erősre sikerült az RTX 4070!

Az alap adatok

Az RTX 4070 hivatalosan 599 dolláros árcédulával érkezik a boltok polcaira, de Európában ez jóval magasabb összeg is lehet majd. A kártya 7680 5888 maggal és 12GB-nyi, GDDR6X memóriával van felvértezve, a számítási egység pedig az AD104 nevet kapta az Nvidia-tól. A gyártó hivatalosan 200wattos maximális fogyasztási értéket írt elő, melyet a gyárilag tuningolt példányok azért túlléphetnek. HDMI 2.1 csatlakozó alap, DP portból azonban csak 1.4-es verziót kapunk, miközben a konkurencia már ott is a 2.1-gyel kacérkodik. A tápcsatlakozó sem lesz egységes. Néhány modellen az új, 12/16 pines megoldással találkozhatunk, de a régi típusú PCIe tápkábel is visszaköszönthet majd az olcsóbb példányokon.

A teljesítmény

1080p

Sokan azt mondják, hogy túlzás egy ilyen erős és drága kártya ehhez a felbontáshoz, hiszen erre egy 3060 is bőven elég lehet. Némi igazságtartalma van ennek a mondatnak, ám a 144 Hz-es monitorok tulajdonosai bizony bátran megvásárolhatják, ha kompromisszummentesen szeretnének játszani a natív frissítésen. A rengeteg AAA címből álló mérésen kiválóan vizsgázott a kártya, 168-as átlag FPS-t sikerült kisajtolni az újdonságból, ezzel pedig a 3080-at is túlszárnyalta. 

1440p

1440p-ben már egy fokkal jobban izzadt a kártya, ám nem igazán mondhatjuk, hogy megszenvedte volna a felbontás növelését. Néhány címben a 180 FPS-es határt is sikerült megugrani. Átlagban 127 FPS-t produkált a kártya az Elder Ring, Cyberpunk 2077, RDR 2 és további játékok alatt. Ez a 3080 és a 3080 Ti közé pozícionálta az újoncot.

4K

Megérkeztünk az évekkel ezelőtt még szinte játszhatatlan 4K felbontáshoz. Úgy tűnik az RTX 4070 itt sem érzi annyira kellemetlenül magát. Több címnél 60 FPS alá is sikerült benézni, ám ezeknél a Ti változat sem tudta megugrani a lécet. A többi címben jelesre vizsgázott az újdonság, az átlag FPS pedig 73 képkocka környékén alakult. 

Verdikt

Ahogy azt várni lehetett, az RTX 4070 az RTX 3080 szintjét hozta, mindezt megfűszerezve az RTX 40-es generációra jellemző extrákkal. Sokkal hatékonyabb, mint az előző generáció, hiszen 200 watt alatt sikerült tartani a fogyasztást, annak idején ugyanennyi képkockáért a 3080 jóval többet elkért. A legkritikusabb pont ismét az árcédula lehet, ám sajnos semmi jóra nem számíthatunk. Az sem titok, hogy az eddigi négy kártya közül ez ugrott a legkevesebbet az előző generációhoz képest, ám ez szintén borítékolható volt. A TechPowerUP munkatársai ezúttal is meg voltak elégedve szinte mindennel. Legyen szó a nyers teljesítményről vagy épp a kártya hőmérsékletéről. Egyedül a kártya árát és a DisplayPort verzióját tudták felróni az NVIDIA-nak. A hazai árazásról nincs információ, ám nem számítunk semmi jóra.

Indulhat a bugvadászat:

6 millió forintot is fizetnek, ha valaki hibát talál a ChatGPT-ben

 

 

 

×