Az Intel felkötheti a gatyát.

Az AMD augusztus végén hivatalosan is leleplezte a Ryzen 7000-es, asztali processzorait. A Zen 4 architektúrára épülő újdonságok több szempontból is új irányokat hoznak magukkal. Néhány fejlesztést nem csak a chipben, hanem a processzor fizikai kialakításban is kiszúrhatunk. A korábbi Ryzen egységek PGA kialakítást kaptak, azaz a “tűket” a CPU alján találhattuk meg. Az AM5 foglalat, melyet az újdonságok használnak már LGA kialakítással rendelkezik, hasonlóan a konkurenciához.

Már akkor lehetett sejteni, hogy a vörösek az 5800X3D-vel bemutatott 3D V-Cache megoldást sem dobják ki. Örömhír, hogy ezúttal három egység is megkapja a fejlesztést, így több árszegmensben válogathatunk belőlük. A modellek pontos listája:

  • AMD Ryzen 9 7800X3D – 8 mag – 16 szál – 104MB Cache – 449 dollár – 160 ezer forint
  • AMD Ryzen 9 7900X3D – 12 mag – 24 szál – 140MB Cache – 599 dollár – 210 ezer forint
  • AMD Ryzen 7 7950X3D – 16 mag – 32 szál – 144MB Cache – 699 dollár – 246 ezer forint

Kedden végre megismerhettük közelebbről is a 7800X3D-t!

Április 5-én lejárt az embargó, azaz a külsős tesztoldalak is publikálhatták az eredményeiket. Szerencsére ezt 15:00 környékén meg is tették, így a potenciális vásárlók máris elkezdhették böngészni a különféle benchmarkokat. Mi a TechPowerUP tesztjeiből szemezgetünk, hiszen kifejezetten konzisztens környezetben izzasztották meg a processzorokat az elmúlt évek során.

Játékok alatti teljesítmény

A játékok alatt mért eredmények szemléltetéséhez a 1080p grafikont érdemes kiemelni. Sokakban jogosan felmerülhet a kérdés, hogy miért nem az 1440p vagy a 4K felbontásokat nézi az emberek többsége, ám erre több válasz is van. Egyrészt a Steam statisztikák alapján továbbra is a 1080p vezet a játékosok körében, ráadásul olyan előnnyel, melyet még hosszú évekig nem fog behozni sem az 1440p, sem a 4K. Másrészt a processzorok alacsonyabb felbontáson mutatják meg igazi erejüket, magasabb pixelszám esetén sokkal inkább a VGA határozza meg a kapott FPS számot. A 720p azonban már irreális lenne ennek szemléltetésére 2023 elején.

Jól látható, hogy a legjobbak közé érkezett az AMD, többé nem kell félni sem a 12. sem a 13. generációktól játékok alatt. A 7800X3D lett a gamer processzorok királya, kétség sem fér hozzá, hogy ez lehet a legjobb választásunk az elkövetkezendő időszakban a nyers erőt tekintve.. Másrészt ismételten érdemes kiemelnünk a korábbi generáció 5800X3D modelljét, mely az AM4 alaplapok tulajdonosai számára kiváló alternatíva lehet a teljes váltás helyett.

Hőmérsékletek

Az új Ryzenek teljesítményére tehát nem lehet panasz, ám a legtöbb tesztben negatív színben tüntették fel a processzorok hőmérsékletét szeptemberben. Úgy tűnik, hogy ilyen téren is tudtak javulni a X3D processzorok, ám a híreket nem gyakran olvasó vásárlók számára továbbra is magasnak tűnhetnek az értékek.

Az AMD már 2022 szeptemberében figyelmeztette is a vevőket és tesztereket, hogy ne lepődjenek meg a 95 fokon. Ezen a hőmérsékleten gyakorlatilag évekig jól érzik magukat a Zen 4 példányok, hiába tűnnek vészesnek az elmúlt generációk mérései után. A 3D variánsoknál a 95 fok 86-89 fok környékére csillapodott. A processzorok tervezetten engedik magukat eddig a tartományig, hacsak manuálisan nem szólunk bele. Természetesen egy kis finomhangolással máris barátságosabb hőmérsékletet kaptak a TechPowerUP munkatársai is.

Verdikt

A fenti adatokat megvizsgálva bizony hamar kiderült, az AMD feladta a leckét az Intelnek. Számítási teljesítményben, kisajtolt FPS-ben nincs párja a 7800X3D-nek. Mindezt teszi úgy, hogy kedvezőbb árcédulát kaphat, mint a 13900K és a házon belüli, drágább X3D modellek. A fogyasztása játékok alatt mérföldeket ver az Intel megoldásaira. Vannak azonban negatív tulajdonságai is a processzornak. Alkalmazások alatt szerényebben teljesít, mint a hasonló árazással rendelkező társai. Hosszabb boot időkre készülhetnek fel a játékosok, illetve meglehetősen limitáltak a tuning képességei az egységnek. Nincs mit szépíteni, játékokra jelen pillanatban a legjobb választásunk, ha maximalisták vagyunk. Amerikában 450 dolláros árcédulát kapott (több mint 100 dollár olcsóbb, mint a 13900K!), a hazai árakról azonban egyelőre nincs információnk.

Érdemes kivárni? – Így alakulhat az SSD-k ára az elkövetkezendő hónapokban

 

×