Ez a hét Resident Evil játék úgy törlődött az emberek emlékezetéből, mintha a Man in Black villantott volna egyet.

Ha azt gondolod, hogy a Resident Evil 4-gyel a Capcom bőven kimaxolta a remake-őrületet, akkor nagyobbat nem is tévedhetnél. A Resident Evil sorozatnak ugyanis még bőven akadnak olyan darabjai is, melyeket új ötlet híján, vagy a mostanában nagyon pörgő retrózás meglovaglása miatt bármikor újra melegíthetnek. Igaz, sokukat nem különösebben érdemes, hiszen még a legnagyobb rajongók is alig-alig emlékeznek már rájuk, és nyilván nem véletlenül.

Nehezen lehetne megállapítani, hogy mikor volt a csúcson igazán a Resident Evil. A játékok minősége ugyanis erősen hullámzó, és bár a 2000-es években egymást érték az újabb epizódok, a kísérletező mellékvágányok, illetve a ma is sokat kritizált újrakiadások, átlagot vonva láthatjuk, hogy rosszabb volt a Resident Evil kritikai megítélése, mint most. Szerencsére ezeknek a játékoknak a többségét mára már mindenki elfelejtette, sőt, bőven akad köztük olyan, amire mintha a Man in Black villantott volna, már a megjelenés utáni napon sem emlékeztünk már.

Ezekből a totálisan elfeledett Resident Evil játékokból hoztam el hetet, amik teljesen törlődtek a játékvilág kollektív memóriájából.

Resident Evil Survivor

Szeretjük azt hinni, hogy a gyártók csak az utóbbi időben szoktak rá az olyan kísérletezéseikre, mint amilyen a Kinect volt, vagy mint most a PSVR, valójában viszont minden egyes konzolgenerációnak megvolt a maga hóbortja. A PS1 korában ilyenek voltak a fénypisztolyok, amikkel a tévé előtt álldogálva lehetett nyomni a különböző rail shootereket. A Sony kiegészítőjét GunConnak hívták, és kifejezetten ehhez készült 2000-ben a RE: Survivor is.

Ezért mondjuk egyáltalán nem kár, hogy teljesen elfelejtődött, hiszen irgalmatlanul pocsék volt, máig talán az egyik legalacsonyabbra értékelt RE-játék az egész franchise történetében. Külön érdekesség, hogy néhány fegyvert a hírhedt Columbine középiskolai lövöldözés miatt néhány fegyvert kivettek a Survivorból, csak hogy elkerüljék azt a balhét, amit a mészárlás után a lövöldözős játékokat övezte.

De mindegy is, mert ez a cucc azokkal is borzalmas lett volna. Teljesen érthetetlen, de három folytatást is megélt.

Resident Evil: Operation Raccoon City

A legendás negyedik etap sikerességéből a Capcom nagyon rossz következtetést vont le. Szerintük Leon S. Kennedy spanyol kalandja azért lett akkora siker, mert stílust váltott, és több, jobb akciót mutatott, mint a korábbi, még a rögzített kamerás részek.

Így lett aztán, hogy a RE-sorozat egyre kezdett akciójátékba torkollni, aminek egyértelmű mélypontja a hatodik felvonást közvetlenül megelőző Operation Raccoon City. A játék során az Umbrella takarítócsapata fölött vehettük át az irányítást, ami azért elég újítónak és merésznek hathatott, de ne hagyjuk magunkat átverni!

Az Operation Raccoon City egy mérthetetlenül rossz, átgondolatlan és fájdalmasan unalmas akciójáték lett, gyenge és idegesítő irányítással, fárasztó történettel és karakterekkel, és abszolút fantáziátlan pályákkal. Szenvedés az egész, de szerencsére hamar elfelejtette mindenki, hogy egyáltalán létezett.

Resident Evil: Crisis Evil

Ha pedig stílusváltás, akkor az egyik legfurcsább, bár semmiképp sem a legfájdalmasabb példa erre a Crisis Evil volt. Erről az etapról szinte alig hallott ember gyermeke, pedig még második része is volt. Ennek oka talán, hogy még azt sem nagyon tudni, hogy egyáltalán ki készítette, vagy miért.

Komolyan! A Crisis Evil létezik, de már csak underdround fórumokról, rajongói oldalakról, vagy ilyen elfeledett játékoknak fenntartott abandonware helyekről lehet letölteni őket.

A Crisis Evil amúgy egy atomretró beat’em’up a Resident Evil főbb karaktereivel, akiket irányítva a műfajta jellemző oldalnézetes-blokkos módon kellett legyaknunk Raccoon City szörnyeit. Az első rész elméletileg 2013-ban, a második pedig 14-ben jelent meg valahol-valahogy, és egy nagyon szűk rétegen túl szinte senki nem tud a létezéséről.

Resident Evil: Umbrella Chronicles + Darkside Chronicles

Ahol a Survivor elbukott, ott villantott a Wii-re fejlesztett Umbrella Chronicles és a Darkside Chronicles. A mozgásérzékelős RE-játékok bár egyáltalán nem voltak kiemelkedők, a Wii roppant szórakoztató megoldásai miatt velük is egész jó móka játszani.

Ezek az címek elég jó érzékkel hozták el a játéktermi hangulatot a nappaliba, és bár újat egyik sem mutatott – sem a fénypisztolyos rail shooterek műfajában, sem pedig az RE világában, mégis jókat lehetett vele lövöldözni a tévé előtt hadonászva, ugrándozva. Egy hasonlót, bár már jóval modernebb és interaktívabb felvonást Switchen is el tudnék képzelni.

Resident Evil: Gaiden

A 2000-es években valamiért óriási divatja volt mindent is portolni a Nintendo őrületes sikereket megélt kézikonzoljára, a Game Boy-ra. Tökmindegy, hogy a gép maga iszonyatosan gyenge, szinte minden sikerjátéknak volt egy teljesen fölösleges GB átirata.

Pontosan ilyen volt az Gaiden is, ami a Resident Evil sorozat belépője volt a kézikonzolra. A masina erejéből adódóan viszont itt fentről lefelé nézve kellett Leon S. Kennedy-t irányítva túlélnünk, bár ha valaki nem mondaná, hogy a pixelrengeteg alatt őt látjuk, akkor igazából észre sem vennénk. Hogy mennyire volt teljesen szükségtelen ez a GB-s kitérő, azt jól mutatja, hogy a Capcom már réges-rég kitörölte a hivatalos RE-kánonból. A létezésére már csak néhány cikk és videó a bizonyíték, mint ez itt.

Resident Evil: Outbreak

Sokan a Resident Evil 4-et nevezik meg nagy újítónak, pedig valójában a Capcom mindig is szeretett kísérletezni. Az esetek nagy többségében ezek mind elhasaltak, ha nem a kritikusok szedték szét őket, akkor anyagilag voltak sikertelenek.

Valahol a kettő között seggelt nagyot az Outbreak, ami nem hogy nem volt egy rossz játék, de több téren is forradalminak nevezhető. A játék eredetileg még PS2-re jelent meg 2003-ban, ahhoz képest pedig kifejezetten jól nézett ki. De nem a grafikája volt a legnagyobb erénye, hanem a teljes internet-támogatása, aminek köszönhetően akár három barátunkkal közösen vihettük végig a történetet.

Meglepő lehet, hiszen sokan még csak nem is hallottak az Outbreakről, de a játékot egészen 2011-ig támogatták, amikor aztán végleg leállították a szervereket. Ha lehet hinni  a pletkáknak, akkor a Capcom remaster-remake listáján ez lehet a következő cím.

Resident Evil: Deadly Silence

Nem a Game Boy volt az egyetlen Nintendo-kézikonzol, amin megpróbálkozott egy Resident Evillel a Capcom. Mondjuk ez ismét nem okoz nagy meglepetést, hiszen a Nintendo DS minden idők egyik legsikeresebb játékgépe, szóval hülyék is lettek volna kihagyni egy ekkora ziccert.

A Deadly Silence tulajdonképpen az első két RE demake-je, azaz lebutított átdolgozása a DS-re. Bár a Deadly Silence 2006-os, a gép nem létező ereje miatt a Resi 1-2 még csúnyább, mint a 10 évvel korábbi, 1996-ban és 1998-ban megjelent eredetik. Persze kicsit kibővítették a DS-verziót néhány extra funkcióval, de összességében ez is csak egy a megannyi szükségtelen Resident Evil újrakiadásból.

Te ismerted valamelyiket? Netalántán játszottál is közülük eggyel-kettővel?

Ezt is érdemes elolvasnod:

Ezzel a 4 zseniális Dungeons & Dragons videojátékkal játssz, ha bejött a film

 

×