A Riot Games fejlesztői arra törekszenek, hogy egyensúlyt teremtsenek a League of Legends meta legerősebb bajnokai között, így pedig a nerf kalapáccsal bizony néha rá kell csapni a domináns karakterekre.
A közelgő frissítéssel kapcsolatos változtatások részletes listáját a League vezető tervezője, Matt „Phroxzon” Leung-Harrison tette közzé március 28-án. A lista részletezi a jelenleg „OP”-nak számító bajnokok, például Rammus, Olaf vagy Annie számára várható jelentősebb átalakításokat.
Egyes karakterek, mint például Rammus, Lee Sin, Annie, Zeri vagy Wukong, csak az alapstatisztikáikból veszítenek némi erőt, na meg maximum egy-két képességük esetében. Ezekben az esetekben a fejlesztők úgy érezték, hogy elég visszavenni a lendületből, az eredmény elegendő lesz arra, hogy ne domináljanak úgy a pozíciójukban, mint jelenleg.
Annienek például hosszabb lesz a töltési ideje az E-jén, ráadásul a pajzs ereje is csökkenni fog. Ez komolyan befolyásolhatja a csapatharcokat, na meg a laning phaset.
Egy másik bajnok, aki erős gyomrost kap, az Olaf. A Q-ja kevesebb sebzést okoz majd, bár valamivel alacsonyabb is lesz a töltési ideje a 13.7-es Patch megjelenése után. Ezen felül hosszabb lesz az ultija cooldownja és kisebb a passzív támadási sebessége.
Összességében elmondható, hogy a nerf után ezek a hősök szignifikánsan alacsonyabb győzelmi arányt fognak felmutatni. Platinum fölötti ELO-n például Olaf az ötödik legerősebb top laner 52,24 százalékos győzelmi aránnyal jelenleg, míg Annie a második legerősebb mides, 52,91 százalékos győzelmi aránnyal a U.GG szerint.
Bódi Dániel 2022. 09. 12. - Sajnos egyáltalán nem ritka jelenség, hogy a kontrollerek analog…
2023.03.03. - Nem titok, hogy az AMD egy ideje letett a teljesen flagship kategóriáról. Az…
2024.03.03. - Nem titok, hogy az Apple meglehetősen lassan adaptál olyan funkciókat, melyeket androidos fronton…
2024.03.03. - A Modern Warfare III integráció teljesen átrendezte a Warzone klienst, ahogy bizony a…
RP 2023.08.31. - Mi a legnagyobb előnye a laptopoknak, notebookoknak? Természetesen a hordozhatóság. Manapság az…
RP 2023.08.30. - Manapság minden háztartásban találhatunk néhány pendrive-ot. Hol Windows telepítéshez, hol pedig adatok…