Vasárnap hajnalban 2 óráról 3 órára kellett átállítanunk az órát, így sajnos egy órával kevesebbet alhattunk, cserébe később sötétedik.

Vasárnap hajnalban 2 óráról 3 órára kellett átállítanunk az órát, így sajnos egy órával kevesebbet alhattunk, cserébe később sötétedik. Az olyan játékok esetében viszont, mint a FIFA 23, aminek megkötött időben van tartalomfrissítése, némi káosz ütött be.

A szemfülesek észrevehették, hogy a tegnapi nap (március 26.) már este 18 órakor jöttek az új tartalmak, nem pedig 19 órakor. Valószínűleg ez most már így is marad, az viszont kérdéses, hogy mi lesz a jelenlegi kiegészítő elemekkel.

For all my fellow North Americans, content update is back to 1pm (EDT)
byu/Super_Sandro23 inEASportsFC

 

A helyzet ugyanis az, hogy az SBC-k 18 órakor jelentek meg, minden más, ami mondjuk refreshelő, tehát újratöltődő játékelem, a régi időzítések alapján tért vissza. Így a Daily Login SBC-re például még 1-2 órát kellett várni, a valószínűleg előre beidőzített Twin Mini-Release lapokra pedig szintén.

Így az, aki naponta fel szokott menni tartalomfrissítést csekkolni és teljesíteni a feladatokat, most még egy ideig újra kell, hogy tervezzen, ugyanis össze-vissza csordogálnak a tartalmak, az átállítások miatt.

Remélhetőleg ez már a pénteki naptól kezdve (új ciklus) nem jelent gondot, a FUT Birthday lezártával pedig a Daily Login probléma is varázsütéssel megszűnik.

Ezt olvastad már?

Kiszivárgott a FUT Birthday első hetének tartalomlistája

 

×