A kisgyerekek legnagyobb álma valósult meg a legújabb Peppa Malac videojátékkal, ami jelenleg a legjobb játék valaha, ami egy sorozat alapján készült.

Szinte teljesen mindegy, hogy mely irányú adaptálásról beszélünk, egy játékból készül sorozat vagy film, esetleg fordítva, a végeredmény túlnyomó többségében katasztrofális. Ennek elsősorban az az oka, hogy a két médium alapvetően tér el egymástól, így ami működik a sorozatokban és filmekben, azt nehezen lehet interaktív formába önteni, a játékokat pedig pont ezen interaktivitásuk miatt nehéz adaptálni. Egy másik fontos probléma, hogy az alkotók egyszerűen nem értik a forrásanyagot, ezért sokszor tiszteletlenül, vagy kellő változtatások nélkül készítik el az emiatt eleve halálra ítélt bármit.

Gondolhatnánk, hogy a rajzfilmekkel és animékkel talán más lehet a helyzet, de nem. A fejlesztők sajnos nagyon sokszor lenézően vagy nemtörődöm mód állnak a különböző műfajokhoz, így sokáig csak rossz sorozatok készültek játékokból, és piszok hanyag, egyszerű vagy értékelhetetlen játékok születtek animációs mesesorozatok alapján. Ez a tendencia azonban az utóbbi időben legalább sorozatos fronton megváltozni látszik, köszönhetően az olyan adaptációknak, mint az Arcane vagy a Castlevania, a másik oldalon viszont még a kiváló South Park játékok ellenére sem történt nagy áttörés.

Ezen pedig a látszólag remek alapanyag sem segít: a Kalandra fel! játékok nem jobbak erős közepesnél, pont mint a Spongyabob vagy a Family Guy címek, de még az Avatar: Az utolsó léghajlító zseniális világát sem sikerült egy játékfejlesztőnek sem kiaknáznia. Ezért is volt hihetetlen, amikor 2021-ben a játékfejlesztésben frissnek számító Petoons Studio előrukkolt a semmiből a Peppa Malac játékadaptációjával, amely olyan nagy kritikai siker lett, amire senki nem volt felkészülve.

A My Friend Peppa Pig ugyanis az év egyik legjobbra értékelt játéka lett – hozzáteszem, abszolút megérdemelten.

Bár a játék nagyon rövid, és meglehetősen kevés interakciót enged, mégis az egyik legjobb gyerekjáték, ami valaha készült. Rendkívül jó érzékkel adja vissza az óvodáskorúakat célzó mesesorozat összes ismérvét és báját, amely hét évadán már minimum két generáció cseperedett fel. Emellett nagy mértékben edukatív, ami nem csak az angol nyelvet képes megismertetni a gyerkőccel, de illemtudó, kedves viselkedést is próbál közvetíteni, miközben az egyszerűsége miatt a kisgyerekeknek szuper sikerélményben lehet részük.

Ezt tromfolja most a Peppa Pig: World Adventures.

A 2021-es adaptáció legtöbbet kritizált aspektusa a nagyjából 1-2 órás játékideje volt, ami köszönő viszonyban sem volt a 15.000 forintos árcímkéjével. Ez utóbbin a World Adventures nem kíván változtatni, ezért a Petoons Studio okosan inkább a játékot igazította ehhez. Azaz az új Peppa Malac videojáték már jelentősen hosszabb, mint az elődje, illetve sokkal komplexebb is annál.

Persze az interakciók mikéntje változatlan: a gyerekek továbbra is két – néha három – gombot kell nyomkodjanak, ami azért is tökéltes, mert nem zavarodnak össze, illetve könnyen meg is tudják őket jegyezni. Erre pedig szükség is lesz, ugyanis a World Adventures-ben nem csak a világot járhatjuk be Peppáékkal közösen, de tulajdonképpen egy pre-proto-Simset is játszhatunk benne.

A gyerekek – mint a korábbi etapban – megalkothatják a saját játékbeli másukat, sőt, már egy komplett családot is generálhatnak, apukával, anyukával és testvérekkel együtt. De ezután jön csak az igazi meglepetés, amikor be kell költözzenek a Peppa-világbeli házukba.

Bár magát az épületet nem formázhatjuk úgy, mint a valódi életszimulátorokban, de a festést, az ablakokat, a háztetőt, de még az udvart is testre lehet szabni. Ezek a modifikációs lehetőségek pedig a világkörüli utakkal egyre csak gyarapodnak, így pláne megéri a gyerekeknek felfedezőset játszani, majd visszatérni a rajzolt otthonba, ahol részlegesen, de kiélhetik a kreativitásukat.

Az edukációs jelleg természetesen itt is maradt, sőt! A gyerekek szinte minden fontosabb érdekességet és tudnivalót megtanulhatnak a különböző országokról és azok nagyobb városairól, mint Amerika, Franciaország, Ausztrália, Anglia, Spanyolország, Olaszország és Németország. Az angol nyelv pedig egy magyar szülőt se riasszon el, ugyanis játék közben teljesen érthetően és egyszerűen próbálják megtanítani a kicsiknek az angol szavakat és mondatokat.

A történetről sokat nem lehet mondani, de nem is érdemes, hisz inkább az élményen és a szórakoztató tanuláson van a hangsúly. Fontos és nagyon szimpatikus újítás azonban a My Friend Peppa Pighez képest, hogy a World Adventures egy csomó, még a mesesorozatban sem látott új karaktereket is bemutat, amit a célközönség egyszerűen imádni fog.

Még ennél is imádnivalóbb a grafika, ami pontos és tökéletes mása a rajzfilmnek, így tulajdonképpen az egész olyan, mintha egy egész estés Peppa Malac filmet néznénk.

Ehhez képest a 2021-es My Friend Peppa Pig csupán egy demónak érződik, a World Adventures ugyanis egy sokkal tartalmasabb program lett, mondhatni a definitív Peppa-kaland. A Petoons fejlesztői ismét megmutatták, hogy nem csak értik, hanem szeretik is a Peppa-történeteket, de ami még ennél is sokkal fontosabb, hogy jól ismerik és tisztelik a totyogós célközönséget.

A Word Adventures nem csak a világ eddigi leghűbb és legszórakoztatóbb videojátéka, ami egy mesesorozatból készült, de az egyik legjobb edukatív célú játék is egyben, ami elé bátran lerakhatjuk az óvodáskorú gyerkőcöt. Nem lesz semmi, amit ne értene belőle, az irányítást pillanatok alatt megtanulja, onnantól pedig teljesen be fogja rántani a Peppa-élmény, amitől nehezen fog tudni elszakadni.

Persze akadnak bosszantó, negatív részei is, de egyik sem rontja összképet vagy a játékélményt. A kiruccanásokat például véletlenül abba lehet hagyni, mivel semmi nem jelzi a pályák végét, illetve a párgombos megoldás miatt  a belefeledkező gyerkőcök könnyen elnyomhatják az átvezetőket. De lehetne valamivel interaktívabb, ahogyan a töltőképernyők miértjét sem érteni teljesen. (De tényleg! Mit tölt a Peppa folyamatosan Xbox Series X-en?)

A legnagyobb kritika azonban ismét az árát kell illesse.

Az összes újítása és tartalmi bővülése ellenére a Peppa Pig: World Adventures rövidebb, mint az átlagos játékok többsége. Persze a gyerekek okos szórakozása mindent és bármit megér, de sajnos még így sem nyújt annyit, amennyit a közel 16.000 forintos ára indokolna.

Ha valakinek ez még belefér, akkor mindenképpen ajánlatos beruházni rá, mivel ritka kincs az ilyen zseniális kifejezetten óvodásoknak készült gyerekjáték. Ha viszont valaki drágállja (és gyanítom ők vannak többen), az jobban jár, ha megvárja az első nagyobb leárazást, addig pedig ültesse a gyereket a kategóriákkal olcsóbb, de hasonlóan aranyos Little Mouse Encyklopedia elébe.

A Peppa Pig: World Adventures március 17-én jelent meg PC-re, PS4-re és PS5-re, Xbox One és Xbox Series X|S konzolokra, illetve Nintendo Switchre.

Összefoglalás

A Peppa Pig: World Adventures-nél sosem készült jobb játék egy mesesorozatból


Szerzői értékelés

9

A Peppa Pig: World Adventures minden túlzás nélkül az egyik legszórakoztatóbb és legaranyosabb edukatív videojáték, emellett az egyik, ha nem a legjobb játék is, ami egy mesesorozat alapján készült. Az árazása miatt azonban kétszer is érdemes meggondolni a vételt, de szülőknek mindenképp érdemes lehet meglepni vele az óvodáskorú csemetét.

Zseniálisan adja vissza a mesesorozat hangulatát és szellemiségét.

Bájos kézzel rajzolt – mesehű – grafika, zene és szinkron.

Sokat tanulhatnak belőle a kisgyerekek a világról és az angol nyelvről.

Konkrétan a valaha készült lejobb meséből készült videojáték.

A tartalmi újítások ellenére is rövid…

… ahhoz képest pedig nagyon drága.

Olvasói értékelés

0

×