A legendás színészt két megjelenés előtt álló játékban láthatjuk utoljára.

A napokban drámaian hirtelen, 60 éves korában elhunyt Lance Reddick, akit a szélesebb közönség a John Wick filmekből és A Drót című sorozatból ismerhetnek. Reddick azonban egy kivételesen sokrétű színész volt, aki élőszereplős produkciók mellett nem kevés videojátékban, sőt, néhány játékadaptációban (Resident Evil, Castlevania) is feltűnt.

Reddick 2009-ben tette le először a névjegyét a játékiparban a 50 Cent: Blood on the Sand szinkronmunkájával, melyek 2014-ben a Destiny első részével folytatott. A Bungie multiplayer sci-fijében ő alakította Commander Zavalát, aki máig meghatározó karaktere a Destiny univerzumának, aki nem csak a folytatásban, hanem szinte minden kiegészítőben szerepelt.

A Destiny után a Remedy-vel is dolgozott a Quantum Breaken, amiben a játék egyik nagy ellenlábasát, Martin Hatchot alakította, akinek nem csak a hangját és a kinézetét kölcsönözte, hanem a játékbeli mozgását is. A Quantum Break ugyanakkor nem hagyományos, hanem élőszereplős sorozatos átvezetőket kapott, amelyben szintén láthattuk.

Egy évvel később már a Guerilla Games legújabb nyílt világú sci-fijében, a Horizon: Zero Dawnban találkozhattunk vele, mint a titokzatos Sylens, aki javarészt távolról segíti Aloy-t a kalandja során. A két AAA projekt között pedig még a Payday 2-re is jutott ideje, amiben Charonként futhatunk vele össze.

Reddick a mai napig nagyon aktív színész volt, így még néhány megjelenés előtt álló alkotásban lesz lehetőségünk méltó módon elbúcsúzni tőle.

Az egyik játék a Horizon: Forbidden West PlayStation 5-exkluzív kiegészítője, a Burning Shores – ebben a sorozatban itt hallhatjuk és láthatjuk utoljára Sylensként, aki már nem kifejezetten olyan jó fej, mint a korábbi epizódban volt. Emellett egy másik, kisebb fejlesztésben is részt vett.

Reddick szorosan együtt dolgozott az Upstream Arcade stúdióval a Hellboy: Web of Wyrd játékukon, ami egy Hellboy (nyilván) rougelike-nak készül. Valószínűleg ez az egyelőre megjelenési dátum nélküli játék lesz az utolsó, amiben viszont hallhatjuk Lance Reddick jellegzetes orgánumát, méghozzá a főszereplő hős pokolfajzatként.

Mindezeken túl élőszereplős formában is akadnak még megjelenés előtt álló szerepei: mozivásznon a hamarosan érkező negyedik John Wickben, sorozatban pedig a jövőre debütáló Percy Jackson és az olümposziakban lesz lehetőségünk búcsúzni tőle.

Ezt is olvasd el:

Így néznek ki valójában a horrorfilmek legparább rémei a jelmez alatt

 

×