Kiszivárgott a PS gyártójának jogi érvelése. A Sony azzal támadja a Microsoft és a Blizzard fúzióját, hogy az teljesen ellehetetlenítené őket.

Mindent bevet a Sony, hogy valahogy elejét vegye a Microsoft és az ActiVision Blizzard egyesülésének, ami – idővel legalábbis – azt jelentené számára, hogy a világ legsikeresebb franchise-a, a Call of Duty nem jelenne meg PlayStation platformokra.

Mint ismert, a Microsoft még 2022 januárjában tette meg az első lépéseket a Call of Dutyt kiadó Activision Blizzard felvásárlására, 68,7 milliárd dollárért, de ez a hihetetlenül nagyvonalúnak tűnő ajánlat ellenére sem egyszerű folyamat. Főleg azért, mert a Sony minden elképzelhető gazdasági versenyhivatalnál felnyomta a bizniszt sürgető feleket.

A jogi háború legújabb fordulatáról az Eurogamer számolt be. Mint írják: a brit Verseny- és Piacfelügyelethez benyújtott dokumentumban a Sony azt állítja, hogy:

„nem tud védekezni a Call Of Duty elvesztése ellen”.

A PlayStation sokkal idősebb, mint a Call Of Duty, és valószínűleg mindkettő még sokáig jelen lesz a piacon – jegyzi meg a Gaming Bible, ami szerint a konzol és a játék is éppen elég nagy entitás ahhoz, hogy létezzen egymás nélkül. Úgy tűnik azonban, hogy a Sony-t mégis aggasztja az a hatalom, amit a Microsoft az Activision Blizzard felvásárlásával és a Call Of Duty birtoklásával szerez.

Call of Duty: Black Ops

Kár tagadni, hogy ha a Microsoft felvásárolja az Activision Blizzardot, az komoly előnyhöz juttatja az Xboxot, különösen a Game Pass előfizetőknél. De az azért erős állítás, hogy a PlayStation túlélése múlik a dolgon, főleg úgy, hogy a Microsoft állítólag 10 éves szerződést ajánlott a Sony-nak arra, hogy a Call Of Duty megmarad a PlayStationön, de a gyártó ezt minden jel szerint visszautasította.

„A Sony álláspontját annak kell tekinteni, ami: öncélú kísérletnek, hogy megvédje domináns piaci pozícióját,

nem pedig annak, hogy aggódik a CoD-hoz való további hozzáféréssel kapcsolatban, hiszen azt már hónapokkal ezelőtt biztosíthatta volna” – érvel a Microsoft a Sonyval szemben. Utóbbi válaszul megismételte, hogy mennyire fontos számukra a Call of Duty, hiszen „kevés ilyan tartós és a PlayStation bevételei, illetve játékideje szempontjából jelentős franchise van”.

Persze nem várják ölbe tett kézzel a sorsuk alakulását:

Készül a Sony válasza az Activision felvásárlásra? – A Take-Two lehet a célpont

 

×