Annál is grandiózusabb folytatást kaphat hamarosan az Avatar: A víz útja, mint korábban feltételeztük – így robban be Pandora a streaming világába.

Az Avatar: A víz útja című film tavalyi mozikba kerülése után James Cameron ikonikus filmsorozata ismét reflektorfénybe került.

Nem sokkal a folytatás megjelenése után megerősítették, hogy a sorozat negyedik és ötödik része mindenképpen elkészül – azonban ki tudja, hogy mennyi időbe telik, amikor az első film és a The Way of Water között is 13 év telt el. Ja, és előbb még nyilván meg kell néznünk, hogy miről szól az Avatar 3, ami – ha hinni lehet a híreszteléseknek – hatalmas produkció lesz.

Tavaly decemberben Jeff Sneider iparági bennfentes megszellőztette, hogy az Avatar 3 kilencórás vágott változata már létezik (ezt simán el is lehet hinni, hiszen A víz útjával együtt forgatták le), és Cameron állítólag azt szeretné, ha az egészet teljesen VFX-elnék, mielőtt készülne belőle egy mozis változat. Úgy tűnik, jó oka van rá, hogy így járjon el.

Sneider a The Hot Mic podcastben árulkodott tovább a projektről – vette észre a Dexerto. E szerint a kilenc órásra vágott verzió különálló sorozat formájában fog felkerülni a Disney+-ra.

„Az elképzelés szerint Cameron elkészítené az Avatar 3 kilencórás vágásához az összes vizuális effektet, majd a mozis verzió megjelenése után a Disney+-on adná ki, limitált sorozatként”

– hangzott el a műsorban, majd kibeszélték, hogy ez a megoldás nem sokban különbözne Zack Snyder projektjétől, amikor legyártotta a Justice League négyórás rendezői változatát az HBO Max számára.

Az állítólagos kilencórás vágás sorozat formájában való bemutatása mindenképpen sokkal értelmesebben hangzik, mintha az egészet egyszerre kellene a mozinézőkre zúdítani, és ebben az emészthető formátumban valószínűleg hatalmas sikert aratna a rajongók körében. Csak ki kell várnunk, és meglátjuk, hogy igaz-e a hír.

Egyébként annak tűnik, mert a témát már maga James Cameron is belengette:

Nagyon DURVA: az Avatar 3 várhatóan hatórás lesz!

 

×