Jó hír érkezett a Far Cry rajongóknak, és azoknak is, akik még sosem játszották az 5. részt.

Bármennyire is furcsa, a Far Cry 5 már 5 éves, hiszen még 2018 márciusában jelent meg. Persze simán lehet, hogy az elmúlt 5 évben még nem jutottál el addig, hogy kipróbáld, szóval most itt a lehetőség. A Ubisoft ebben a hónapban különleges időszakkal és persze frissítéssel ünnepli a játék 5. születésnapját.

60 fps vár PS5-ön és Xbox Series X/S-en, sőt ingyenes időszak is lesz.

„Ma a Far Cry 5 60-fps támogatást kap Xbox Series X/S és PS5 konzolokon az ötödik évforduló megünneplésének alkalmából” – erősítette meg a Ubisoft egy friss blogbejegyzésben. A 60 fps frissítés a Far Cry 5 összes játékmódjára, valamint mind a három DLC-re, a Hours of Darknessre, a Lost on Marsra és a Dead Living Zombiesra is vonatkozik, így most azok is elmerülhetnek a történetben, akiknek számít a képkockasebesség.

A javítással egyébként a játék felbontása is javult az újgenerációs konzolokon: az Xbox Series X tulajdonosok 3840×2160 és 4K felbontásban, az Xbox Series S felhasználók pedig 1920×1080-as felbontásban futtathatják a játékot. Eközben PS5-ön a rajongók 2880×1620-as felbontásban játszhatnak a játékkal.

Ingyenes időszak is lesz

Ha még nem vetetted bele magad a Far Cry 5-be, akkor most itt az alkalom. Március 23 és 27 között egy igen hosszú hétvégén át ingyen lesz játszható a játék minden platformon. Igen, ez azt jelenti, hogy szinte 4 napon át PC-n, és konzolokon is ingyen lehet játszani a Far Cray 5-öt. A játék azonban nem marad meg, az ingyenes időszak lejárta után meg kell venni.

A 60 fps frissítést mindenki megkapja, aki újgenerációs konzolon játszik, és minden elért előrehaladás átkerül a teljes játékba, ha később úgy döntesz, hogy megveszed. A játék egyébként már most akciós az Ubisoft Store-ban, ha még az ingyenes időszak előtt megvennéd.

Ezt láttad már?

4 dolog, amiben a PS5 jobb, mint az Xbox Series, és 4, amiben az Xbox a nyerőbb

 

×