Ehhez a játékhoz gyomor kell.

A Texasi láncfűrészes gyilkos témájára épülő videojáték legújabb, immáron megjelenési dátummal kacérkodó előzetesét látva az ember elsőre simán azt gondolná, hogy ez lehet a hírhedt Manhunt szellemi örököse, ennél azonban nem is tévednénk nagyobbat.

A Rockstar brutális és kegyetlen gyilkossági módszereket felvonultató botrányjátékával ellentétben ugyanis a The Texas Chain Saw Massacre: The Game nem egy történt-orientált játék lesz. Sokkal inkább a Dead by Daylight babérjaira törne, mint aszimmetrikus túlélőhorror, azaz egy maroknyi, teljesen kiszolgáltatott játékosnak kell túlélnie egy felfegyverzett gyilkossal szemben.

Legalábbis a műfaj apraja-nagyja ezt a felállást választja, de nem a Texasi láncfűrészes, amiben 4 túlélőnek 3 eszementtel szemben kell elkeseredett túlélőharcot folytatnia. Ez egyébként pontosan megfelel az alapjául szolgáló eredeti film történetének, amelyben nem csak a láncfűrésszel hadonászó Bőrpofa próbálta miszlikbe aprítani a kiszemelt áldozatokat, hanem néhány helyi kannibál is.

A játékadaptációt egyébként még 2021-ben jelentette be a Sumo Digital, amely azóta hegeszti a többjátékos horrort, most azonban már révbe érni látszik a fejlesztés. A minapi iszonyatosan kegyetlen előzetesben ugyanis nem csak a megjelenés dátumát, hanem egy újabb tesztidőszakról is lerántották a leplet.

Eszerint tehát Bőrpofa 2023. augusztus 18-án röffenti be a benzingőzös szerszámot, amit május 25-én még egy technikai teszt előz meg. A Texasi láncfűrészes gyilkos videojáték PC-n túl PS4-re és PS5-re, illetve azonnal a Game Passban Xbox One és Series X|S konzolokra is megjelenik.

De nem ez az egyetlen horrorjáték, ami hamarosan az idegeinken fog táncolni:

Iszonyat para előzetesen mozog 2023 egyik legígéretesebb horrorjátéka

 

×