Pénteken véget ér a FUT Fantasy promó és ha minden igaz, helyét a FUT Ballers veszi át.

Pénteken véget ér a FUT Fantasy promó és ha minden igaz, helyét a FUT Ballers veszi át. Ami viszont érdekes lesz a Ballers lapok kapcsán, hogy elsősorban SBC és Objective formában fogják hozni az új, speciális lapokat, nem pedig csomagexkluzív tartalmakként. Ettől függetlenül még lehet kifőz valamit az EA, ám erről az adatbányászok még nem tudnak.

A FUT Ballers során olyan lapokat szerezhetünk majd magunknak, amik a hírek szerint úgy fognak fejlődni (vagy legalábbis nagyon hasonlóan), mint a tavalyi Numbers Up kártyák. Azok a narancssárga lapok egy-egy statjukon egészen 99-ig fejlődtek, így várhatóan a FUT Ballers tartalmak is ilyen jellegűek lesznek.

Mondjuk akik szeretik a szerencsére bízni a csapatuk alakulását, azok sem feltétlenül kell, hogy csüggedjenek, ugyanis meglehetősen érdekes pakkok bukkantak fel a forrásfájlok között.

Az egyik egy „Elite New Year Review Pack” névre hallgató csoda, amibe az EA Sports belerámolt 25 Rare Gold játékost, valamint 5 lapot a Winter Wildcard, Future Stars, TOTY Honorable Mentions, valamint Centurions promókból. Arra persze ügyelni kell, hogy nem kapunk ötöt mindegyik eseményből, összesen ötöt kapunk egy kombinált kalapból!

Lesz ennek a csomagnak egy kistestvére is, a „Premium New Year Review Pack”, amiben 2 darab speciális lap lesz a fent említett promókból (szintén kalapból húzunk, nem kapunk mindenből kettőt), valamint 30 Rare Gold játékos, amik közül 28 garantáltan 81+-os lesz.

Nagy valószínűséggel megint megkapja a kicsi az 1000 FIFA Pointos árcédulát, míg a nagyobb 3000-ért lesz megvásárolható. A Coin árakat nem érdemes nézni, olyan formában sosem érik meg ezek a speciális Store csomagok.

Ezt olvastad már?

Jól jönne a régi rendszer: Újabb többmilliós FIFA SBC a láthatáron

 

×