Eddig csak sejtettük - Végre kiderült hány évadban dolgozza fel az HBO a The Last of Us II-t
Ki így, ki úgy érti, de szinte minden nézőnek kevés volt ennyi a The Last of Us-ból. A következő években minden elemében többet kaphatunk belőle.
Ki így, ki úgy érti, de szinte minden nézőnek kevés volt ennyi a The Last of Us-ból. A következő években minden elemében többet kaphatunk belőle.
Ki így, ki úgy érti, de szinte minden nézőnek kevés volt ennyi a The Last of Us-ból. A következő években minden elemében többet kaphatunk belőle.
Bár a minap véget ért első évad megosztja a nézőket (legalább annyian imádják a drámai mélysége miatt, mint ahány ember szerint túl vontatott), nem lehet elvitatni az HBO-n futó The Last of Us-tól, hogy óriási siker lett, és
az ilyesmit folytatni szokás – főleg akkor, ha van elég erős alapanyag a következő felvonásokhoz.
Az, hogy az első évadot követi egy második, viszonylag régóta tudni lehet – nagyjából attól a pillanattól, amikor az HBO meglátta, hogy mekkora nézőszám-növekedést produkál. Innentől adta is magát a képlet: ha az első széria az első játék történetét dolgozza fel, akkor lesz egy második, ami a The Last of Us II eseményeiről szól. Aztán roló. Mert ugye nincs több game.
Forrás: HBO
Egyáltalán nem ilyen egyszerű a képlet – derült ki a sorozat alkotóinak nyilatkozatából, ami meg is erősített néhány, eddig félve rebegett pletykát. Craig Mazin és Neil Druckmann showrunnerek a GQ magazinnak nyilatkozva közölték: Joel és Ellie utazásából egynél több évadra való történetet írnak. Mint mondták,
„Nincs az az isten”,
hogy az egész második játék sztoriját belesűrítik egyetlen második szériába, sőt, biztosan „több mint egy évad lesz” – húzta alá Druckmann. A szerzőknek persze nekiszegezték a kérdést, hogy hosszú távra, vagyis további kettő évadnál is messzebbre gondolkodnak-e a The Last of Us kapcsán, de nem sikerült csőbe húzni őket: egyelőre annyit ígértek meg, hogy egynél több évados folytatást kap a sorozat. Ravasz. De ettől még egyértelmű, hogy minden a nézőszámok alakulásán múlik.
Ekkora rekord a The Last of Us – végre kijöttek a nézettségi adatok, mutatjuk!