Kellemes csomag várhatja a rajongókat.

Ahogy arról már múlt héten beszámoltunk, a Call of Duty fejlesztői különleges kollaborációra készülnek. A cégtől nem idegen dolog ez, illetve a korábban kiszivárgott dokumentumok is arra utalnak, hogy szezononként készülhetünk ilyen együttműködésekre. Találkozhattunk már Terminátorral, Snoop Doggal, de akár még Rambóval is korábbi Warzone pályákon. Sőt, King Kong és Godzilla is hadakozott már Caldera szigetén.

Ezúttal a Tini Nindzsa Teknőcök univerzuma találkozik az Activision elképzeléseivel. Egészen pontosan a teknősök esküdt ellenségének, Zúzónak bőrébe bújhatunk majd bele. Ha jobban belegondolunk, akkor az általa képviselt japán tematika tökéletesen illeszkedik is a jelenlegi szezonba, Ashika Islanden és a melee fegyverre is ez a szál jellemző.

Nézzük is, hogy mit kapunk a pénzünkért!

A fejlesztők elárulták, hogy a szerda este megérkező Reloaded frissítést követően egy héttel érkezik meg Store-ba a csomag. A március 21-én debütáló Bundle a szokásos árazással operál majd, így 2400 CoD pontot érdemes félrerakni a rajongóknak. Jelenleg az alábbi skineket erősítették meg a Call of Duty-n dolgozó programozók:

  • “Oroku” Shotgun Blueprint
  • “Saki” Assault Rifle Blueprint
  • “Steel Claws” Dual Kodachi Weapon Blueprint
  • Weapon Vinyl
  • Skin a the Light Tank-hoz
  • Weapon Charm

Jól látható, hogy három Blueprintet is kapunk a skin mellé, de a szokásos körítés sem maradhat el. A szerda esti frissítést követően már testközelből is megpillanthatjuk az Operatort az adatbányászoknak hála.

Jobb lesz együtt játszani – Így működik az új Warzone 2 és MW II Party Queuing

 

×