Egyszerű összeállítás a titok nyitja.

A Warzone 2 jelenlegi long-range metája egyértelműen az ISO Hemlock és Sakin MG38 uralkodásáról szól. Ha a közelharc kerül szóba, akkor már kicsit árnyaltabb a kép. Ott van több SMG fegyver is, melyekkel apríthatunk a szigeten. Ezúttal azonban a KV Broadside Shotgun mellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen kifejezetten erősre alkották meg.

Túl erősre, hiszen szerda este szép kis nerf vár majd rá. A többi gyengítés egyelőre ismeretlen, ám a sörétes erejének csorbítását már múlt héten bejelentették a fejlesztők. A frissítés megérkezéséig még van közel 48 óránk, így érdemes addig kihasználni a lenti összeállítást. IceManIsaac kifejezetten a KV Broadside ellen alkotta meg az SMG loadoutot.

Nézzük is, hogy érdemes felszerelnünk a Lachmann Sub-ot!

A tartalomgyártónak elege volt a sörétes dominancijából, melyet meg is tudunk érteni. A loadout a maximális sebességet helyezi előtérbe, így a shotgunnal (vagy bármilyen fegyverrel) campelő játékosokon is kifoghatunk. Remélhetőleg már tényleg nem kell sokáig velük kalkulálni, ám ki tudja, hogy mennyire lesz eredményes a hét közepi nerf. Az attachmentek listája ennek megfelelően a következő:

  • Muzzle: Lacerta Compensator
  • Underbarrel: Phase-3 Grip
  • Magazine: 40-Round Mag
  • Stock: LM Stockless MOD
  • Rear Grip: Lachmann TCG-10

Jó próbálgatást!

Jobb lesz együtt játszani – Így működik az új Warzone 2 és MW II Party Queuing

 

 

×