A videós kritikusai ezúttal sem tűrtőztették magukat, akik szerint Mr.Beast jótékonykodásnak adja el a nyomorpornót.

Jimmy Donaldson, akit a legtöbben csak Mr.Beastként ismernek, mára a világ tulajdonképpen legnagyobb önálló tartalomgyártója – ha úgy tetszik youtubere – lett, méghozzá néhány röpke év leforgása alatt. A videós sokszor készít vicces tartalmakat a barátai bevonásával, amit a közönsége is imád, de a legnagyobb nézettségű videói általában azok, melyekben irdatlan nagy értékű dolgokat, vagy pénzt osztogat el.

Ezt viszont nem mindig csak úgy random, azaz véletlenszerűen teszi. Bőven akadnak olyan esetek, amikor jótékonykodási akcióból készít videót, nemrég például 1000 látássérült ember műtétjét fizette ki, de volt, hogy az ukrajnai háború menekültjeit segítette 3 millió dollár értékű segélycsomagokkal, legutóbb pedig az afrikai nyomorban élő gyerekeknek osztott ki 20.000 pár cipőt.

 

Természetesen ezekről az adományozásokról mind külön videót is készített, és mivel Donaldson kiváltságos helyzetéből adódóan szeretné ezt még tovább folytatni, ezeknek a fajta tartalmaknak egy külön csatornát is létrehozott. Ez lett a Mr. Beast Philantrophy, amelyen immáron 21 videóban láthatjuk, milyen jó ember is ez a Jimmy Donaldson. A csatorna érdekessége, hogy a nézettségből származó bevételeket minden esetben 100 százalékban jótékonykodásra fordítják.

A viszketeg jóemberkedés azonban nagyon sokaknak feltűnő, a kritikusai legalábbis ehhez hasonló jelzőkkel illetik a videóst, aki szerintük mindössze nyomorpornót csinál mások szenvedéséből, az adományozós videóival pedig csak a saját egóját próbálja meg egyre nagyobbra pumpálni, már a saját brandje értékének növelése mellett. Ez utóbbi pedig meg sem közelíti a videókból származó bevételeket, melyeket nagyvonalúan azoknak ajánl, akikből tulajdonképpen előállítja.

Mr.Beast brandértéke tehát azáltal, hogy önmagát és csapatát ilyen színben tünteti fel iszonyatos mértékben megnőtt, amit más csatornáin elképzelhetetlen reklám, hirdetői és szponzori bevételekre válthatja. Sőt, a videós ezzel a fajta tartalmaival amolyan ultravédett pozíciót vehet fel, hiszen milyen dolog már azt kritizálni, hogy visszaadta ezer ember látását, hogy több mint 10.000 nélkülöző emberhez juttatott el élelmet, vagy hogy kutakat épít Afrika legszárazabb részein?

Utóbbi egyébként azért is érdekes, mert az erről szóló kb. 5 perces videójából másfél perc a Dragon City nevű mikrotranzakciókkal kiszínezett játék reklámjával telt. Donaldson akkor azt mondta, hogy a szponzorációból befolyó összeget is kutak építésére fordítják, na de mi a helyzet a játék in-game vásárlásaiból származó pénzzel, amit a kiadó – ebben az esetben a Take Two vág zsebre?

„Csak emlékeztetőül azok számára, akik általában nem nézik ezt a csatornát, a Beast Philanthropy egy jótékonysági szervezet, amelyet mi működtetünk, és az ezekből a videókból származó összes bevételt az élelmezések működtetésére és a világ minden táján élő emberek megsegítésére fordítjuk. A jótékonysági szervezetünké ez a csatorna, gondoltam, jó móka lenne a hírnevemet felhasználni arra, hogy létrehozzak egy segítő kört. Jócselekedetet forgatni, gyerekek millióit inspirálni arra, hogy jót tegyenek, a jócselekedetből származó bevételt pedig a következő jócselekedetre fordítani.”

– írta a kritikákra válaszul Donaldson Twitteren. Ebben pedig van némi igazság, ugyanakkor óriási álszentség volna azt is állítani, hogy mindebből ő maga semmit sem profitál. Ő adja az arcát az összes csatornához, úgy pedig az adományozásokhoz is, melyekkel nem kicsit nő a személyes értéke az influenszer-piacon. A háttérműködésbe sem látunk bele, jóformán semmit nem tudni a pénzmozgásokról, hogy a bevételek valójában hol kötnek ki vagy azok hányad részét használják valójában jótékonykodásra.

Mr. Beast működése a legtöbb segélyezéssel foglalkozó szervezettel ellentétben ugyanis átláthatatlan, nem nyilvános. Így csupán Donaldson szava az egyetlen, amire hivatkozhatunk a nyomorpornó vádjával szemben. Ugyanakkor az is egy érdekes probléma, hogy vajon számít-e, és ha igen, akkor mennyit, ha valóban mások nyomorából való nyerészkedés történik Mr. Beast csatornáin, ha mindeközben ezzel a nélkülözőknek is ad valamit, ami akkor valóban óriási segítség számukra?!

Egy másik gyakran felmerülő kritika, hogy a jótékonykodási videóiban egyszerűen nem beszél eleget a problémáról, azok hátteréről és lehetséges megoldásairól, a jótékonykodásaival pedig valójában csak a tünetet „kezeli”, de érdemben semmit sem tesz hozzá. A vakok műtétjét fizető videóban például nem említette, hogy ezek az emberek egy egyszerű és gyors műtéttel visszakaphatnák a látásukat, de anyagi helyzetük és az amerikai egészségügy működése miatt ezt nem engedhetik meg maguknak. Erről csupán akkor beszélt Twitteren, miután a kritikusai megjelentek.

Hasonló cipőben járt egykoron a népszerű tévés műsorvezető, Hajdú Péter is, aki néhai műsorában rendre nehéz sorsú, tragikus múlttal élő embereket hívott a műsorába. A médiaszemélyiség a Partizán decemberi interjújában hasonló érveket sorakoztatott fel a kritikákkal szemben, mint most Mr. Beast: őáltala ezek az emberek nagy figyelmet kaptak, ezáltal pedig több millió forintot sikerült összegyűjteni a számukra.

Te mit gondolsz a témáról? Mr. Beast tényleg nyomorpornót csinál ezekkel a tartalmaival? Vagy amíg segít másokon, addig mindegy?

Ezt is érdemes elolvasnod:

Egy művész bephotoshoppolta a faterját a kedvenc filmjeinkbe – behorpadsz a röhögéstől

 

×