A népszerű szolgáltató több tucat régebbi tarifáját szántja be, az érintett előfizetőket pedig automatikusan másik csomagba sorolják.

Több százezer Yellet-előfizetőnek és felhasználónak érdemes résen lennie, a szolgáltató ugyanis hamarosan több tucat 2019 előtt bevezetett tarifát megszüntet – figyelmeztetett a HWSW. A vállalat portfóliótisztítása több százezer embert is érinthet, számukra az idei tavasz során teljesen megváltozik az előfizetése.

A szolgáltató által megosztott listában összesen 38 hangalapú díjcsomag és 15 mobilnet-csomag szerepel, melyek között az egyik legnépszerűbb talán a 2017-ben bevezetett Hello Data. Ezt a csomagot ugyan 2018 vége óta nem értékesítik, a fennmaradó előfizetők egy jelentős része nem váltott másik tarifára, így ők a mai napig használhatták a konstrukciót.

A Yettel szerint a tömeges kivezetésekről az ügyfeleik visszajelzései alapján döntöttek, a portál ugyanakkor megjegyzi, hogy a valódi ok sokkal valószínűbben az informatikai háttérrendszereinek, azon belül elsősorban a számlázási, ügyfélkezelési rendszereknek és folyamatoknak a tehermentesítése lehet. Ezeket a csomagokat ugyanis annak ellenére is sokan használják, hogy egy ideje már bevonták az értékesítésüket, azaz új ügyfél már nem választhatta őket.

Az érintett előfizetőket ezután automatikusan átrakják egy másik, új és modernebb, a régihez leginkább hasonlító tarifába. Erről előzetesen mindenkit figyelmeztetnek, majd a szerződés egyoldalú módosításával május 1-től már az új csomag szerint számlázzák ki a szolgáltatást.

A Yettel kivezetésről szóló oldalán minden további fontos információt megtalálsz, és abban is segítséget nyújtanak, hogyan válthatnak az előfizetők általuk választott kisebb, vagy nagyobb csomagra. Ezek a tarifák kerülnek kivezetésre:

Mobilinternet tarifák:

  • Yettel Net Home S
  • Yettel Net Home M
  • Yettel Net Home L
  • Yettel Net Light
  • Yettel Net Medium
  • Yettel Net Active
  • Yettel Net Heavy
  • Yettel Net Pro
  • Yettel Net 3500
  • My Net Home S
  • My Net Home M
  • My Net Home L
  • My Net Home XXL
  • Yettel Net Tablet 1
  • Yettel Net Tablet 2
  • Yettel Net Touch 1
  • Yettel Net Touch 2
  • Yettel otthoni internet

Hangalapú tarifák:

  • Yettel Blue+ XS
  • Yettel Blue+ S
  • Yettel Blue+ M
  • Yettel Blue+ L
  • Yettel Blue+ XXL
  • Yettel Blue S
  • Yettel Blue M
  • Yettel Blue L
  • Yettel Blue XXL
  • Yettel Light
  • Yettel Duó
  • Yettel Hello Data Start
  • Yettel Hello Data Standard
  • Yettel Hello Data Medium
  • Yettel Hello Data Premium
  • Klasszik 1
  • Klasszik 2
  • Klasszik 3
  • Klasszik 4
  • Klasszik 5
  • MyTariff XS
  • MyTariff S
  • MyTariff M
  • MyTariff L
  • MyTariff XXL
  • All-In S
  • All-In M
  • All-In L
  • All-In XL
  • Smarttarifa 1
  • Smarttarifa 2
  • Smarttarifa 3
  • Smarttarifa 4
  • Smarttarifa 5
  • Smarttarifa Extra 1
  • Smarttarifa Extra 2
  • Smarttarifa Extra 3
  • Start

Ezt is érdemes elolvasnod:

Így néznének ki a kedvenc film-sorozathőseink és popkulturális ikonjaink animációs filmként

 

×