Hamarosan letelik a FUT Fantasy esemény első hete.

Hamarosan letelik a FUT Fantasy esemény első hete. Persze csüggedni nem kell, kapunk még bőven fejlődő lapokat az EA Sportstól, a promó ugyanis egy egyes, valamint egy kettesszámú csapatból fog állni.

Az első hét nagy durranása pár felbukkanó Hero lap volt, akik pont úgy, mint a jelenleg is karrierjüket töltő játékosok, fejlődő lapokat kaptak. Ez a trend nem szakad meg a második csapat megérkezésével sem, sőt mi több, bizonyos esetekben csak fokozódni fog.

 

Ott lesz például sokak kedvence,  Jay Jay Okocha is a Team 2 keretében. Ami viszont furcsa, hogy a Fenerbahce teljesítménye alapján fog fejlődni, így komolyabb linkeket nem fog tudni adni a játékos. Persze ettől még az egyik legjobb támadó középpályása lesz a játéknak.

 

 

 

Okocha mellett olyan csúcsjátékosok is bekerülnek a line-upba, mint Rafa Marquez, Park Ji-Sung, vagy éppen az olasz gólvágó, Di Natale. Utóbbinak ez az első speciális kiadása a sima Hero lapja megjelenése óta, így az olasz játékos, na meg a bajnokság rajongói már tűkön ülve vártak egy ilyen lehetőségre. Szinte biztos, hogy őrületesen drága lesz, ugyanis jó linkeket ad, emellett pedig játékon belül is az egyik legjobb támadó.

Ezt olvastad már?

Animációs sorozat készül Messi főszereplésével

 

×