Életmód

Életösztön: 5* – Drónra kötött mobilja mentette meg a férfi életét

A telefon életet ment – ezt a klasszikus mondást sokszor hallottad, és még igazabb a mobiltelefonra, kivéve ha annyira elhagyatott helyre készülsz, ahol a földi tornyok már nem képesek továbbítani a róla küldött jeleket. Ez kis híján az életébe került egy amerikai autósnak, aki a világ háta mögött is több kilométerrel hóviharba került és elakadt.

Szerencsére volt nála egy drón is.

Oregonban nagyon szép erdőségek vannak, de a legkevésbé sem viccesek hóvihar idején. Ilyenkor egyáltalán nem tanácsos útra kelni, mert a domborzati viszonyok miatt szinte képtelenség segítséget hívni, ha az ember bajba kerül. Meg is történt egy autóvezetővel, aki Lane megye elhagyatott terültén, egy erdei úton akadt el a hóviharban. Az eset simán végződhetett volna tragédiával, ahogy az kevésbé bölcs döntést hozó bajbajutottakkal sajnos már többször elő is fordult – írja közleményében a megyei sheriff hivatal, ami beszámolt a sztoriról.

Fotó: Sheriff Hivatal Oregon

A hatóság szerint nagyon-nagyon ritkán fordul elő olyan, hogy egy hóviharban eltévedt ember életét veszti az autójában, de azok, akik elhagyják a járművet és gyalog próbálnak visszajutni a civilizációba, a leggyakrabban halálra ítélik magukat. A mostani eset főszereplője

inkább a kocsiban várt, ami az első bölcs döntése volt.

A második viszont még nagyobb lélekjelenlétről tanúskodik. Mivel hófedte erdei utakon, térerő – ezáltal mobilnet és GPS – hiányában fogalma sem volt, hogy merre induljon, kihasználta a nála lévő kis drón adottságait. Egy megbízható ismerősének írt egy SMS-t, benne a körülbelüli tartózkodási helyével, majd a drónra erősítette a telefont és elég magasra repítette ahhoz, hogy a legközelebbi mobiltorony befogja az eszköz jeleit. Az üzenet ebben a pillanatban csippant az ismerősnél, aki rögtön értesítette a helyi sheriffet.

Fotó: Sheriff Hivatal Oregon

Bár nálunk kevésbé esélyes, hogy hasonló helyzetbe kerülj (hiszen nem igazán vannak többszáz kilométer kiterjedésű erdőségeink), azért van néhány komoly tanulsága az esetnek, amire az oregoni mentőegységek is nyomatékosan felhívták a figyelmet.

  1. Téli útviszonyok között egyáltalán nem ajánlott elhagyatott erdei utakon egyedül autózni. Lehetőleg csoportosan utazz, legalább kettő jól felszerelt járművel, hogy ha az egyik el is akad, a másikkal biztonságos helyre lehessen vinni az embereket.
  2. Mindig felelősen válassz útvonalat, és ne kockáztass, ha közben nagy változás történik rajta, például az időjárás következtében.
  3. Fontos, hogy legalább egy emberrel mindig tudasd, hogy hová készülsz, mert ha nem érkezel meg, valaki akkor is tudni fogja, merre lehetsz.
  4. Hiába tűnik tuti választásnak, a 4×4 kerékmeghajtású autók sem jelentenek száz százalékos bizonyosságot arra, hogy bármilyen körülmények között célba érsz. Ami azt illeti, az USÁ-ban évente több tízmillió kocsi akad el hóban, és ezeknek szinte mindegyike 4×4-es! Vagyis: az ilyen járművek tulajdonosai hajlamosabbak irreális elvárásokat támasztani az autóik felé.

Hasonló helyzetekre nekünk egy telefontippünk is van:

 

Gábor János

Korábbi cikkek

Újraindítanod se kell majd a Windows 11-et a frissítésekhez

Gábor János 2024.02.26. - A Windows számára nem, a lakossági felhasználóknak viszont újdonság lesz az…

7 perc telt el azóta...

Tudtad, hogy van egy ingyenes online térkép, ami pont olyan, mint a Red Dead Redemption 2-ben?

2024.02.26. - Ha játszottál már valaha a Red Dead Redemption 2-vel, akkor bizonyára vágod, hogy…

1 óra telt el azóta...

A Sony is rámegy a multiplatformra – jöhetnek PC-re is a PS exkluzívok

Gábor János 2024.02.26. - A Sony azt tervezi, hogy bővíti a hozzáférést a first-party szoftvereihez,…

2 óra telt el azóta...

Jól betütükézve vette át a díját Pedro Pascal, amit a The Last of Us-ért kapott

Bódi Dániel "Ez több okból is helytelen. Egy kicsit részeg vagyok. Azt hittem, hogy berúghatok"…

15 óra telt el azóta...

Gyermekpornográfia miatt letartóztatták az egyik legnagyobb anime-producert

Bódi Dániel 2024.02.25. - Gyermekpornográf felvételek készítése és gyermekprostitúció vádjával a tokiói rendőrség Shibuya kerületében…

16 óra telt el azóta...

Ezzel a 21 remek játékkal teljesen ingyen játszhatsz a Steamen

Bódi Dániel 2024.02.25. - Bár a Steam közel sem olyan nagyvonalú, mint mondjuk az Epic…

17 óra telt el azóta...