Küszöbön a fizetős TikTok, és ebben semmi túlzás nincs: kiderült mennyit kell leperkálni a fizetőkapu mögé rejtett videókért. Cudar árak – kapaszkodj!

Úgy tűnik valamilyen formában mindegyik közösségi médium kiteszi a stukkert az asztalra, hogy tessék csak szépen fizetni egy, vagy több szolgáltatásért, ami eddig teljesen ingyen járt. A sort a sokak által még megmosolygott Elon Musk kezdte a Twitter Blue-val, aztán rájött a Meta is, hogy a tech milliárdost mégse ejtették a fejére, mert van ebben pénz, úgyhogy Facebookon és Instagramon szintén bevezették az előfizetés profiligazolást.

A TikTok mást talált ki, és még jobban kereshet vele – nem csak az üzemeltető Bytedance, hanem a tartalomgyártók is.

A videódaráló alkalmazás teljesen új monetizálási lehetőséget jelentett be azzal, hogy egyrészt akár 20 perces epizódokat is meg lehet majd osztani (az eddig max. 10 perc helyett), másrészt ezek fizetős videógyűjteményként értékesíthetővé válnak, 1-190 dollárért (kb. 360-68000 forintért) – írja a Variety. Mielőtt még: a TikTok ezzel nem a szoftpornó-megosztóvá degradálódott OnlyFans babérjaira pályázik:

a paywall mögött pénzért nézhető tartalmaknak ugyanúgy meg kell felelniük az irányelveknek, mint a nyilvánosan elérhető videóknak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy széles körben mikor válik elérhetővé az alkalmazása, mert kezdetben csak kiválasztott tartalomgyártóknak kínálják fel a lehetőséget. Kezdetben elég nagyvonalúak lesznek: azok, akik értesítést kapnak róla, hogy beszállhatnak a TikTok Series (ja igen, ez lesz a neve) szolgáltatásba, minden egyes petákot zsebre tehetnek a sorozataik után keresett pénzből. A videógyűjtemények után kérhető pénz viszont aligha marad sarcolás nélkül: a jövőben szinte biztosan vonni kezdenek belőle némi jutalékot.

Nem ez lesz az első turpisság a TikTokon:

Tele van kamu játékreklámokkal a TikTok – Ismerd meg a trükköt, hogy ne tudjanak rászedni

 

×