A Microsoft nem ismer lehetetlent.

A Microsoft február elején robbantotta a bombát. Bejelentették, hogy a Bing keresőbe AI megoldásokat implementálnak. Nem véletlenül kezelik ilyen kiemelten ezt a témakört, több milliárd dollárt fektettek be a ChatGPT mögött álló OpenAI-ba. Azóta már egyre több felhasználó próbálhatja ki a friss Bing és Edge fejlesztéseket, de a Skype-on is tudunk már beszélgetni a mesterséges intelligenciával.

Már akkor lehetett sejteni, hogy itt még nem áll meg a redmondi óriáscég. Felmerültek olyan pletykák, mely az Office 365 szolgáltatások AI feljavításáról szólnak, de a Windows sem maradhat ki a buliból. Úgy tűnik, hogy a Microsoft itt is turbó fokozatra kapcsolt, hiszen néhány órával ezelőtt egy izgalmas videót publikáltak a YouTube fiókjukra.

Már a Windows 11-be is beköltözött az AI!

Mostantól már a Windows tálcájáráról is elérhetjük az új Binget, akár böngésző nélkül is. A működése megegyezik a böngészős és mobilos változatokéval. Szimplán be kell írnunk a keresőkifejezést, aztán indulhat is a chat beszélgetéshez hasonló diskurzus.

Az eléréshez továbbra is szükséges lehet a várólistára való feliratkozás. Ha ilyen ütemben halad a cég, akkor azonban lassan ezt is eltörölhetik, hogy aztán mindenki számára szabadon elérhető legyen a mesterséges intelligencia. A fájlok, mappák és programok ajánlásában is segédkezik majd a Bing, hatékonyabban barangolhatunk a saját gépünkön. A frissítés a napokban minden felhasználó gépére megérkezhet, nálam például már élesedett is az új funkció.

Érdemes lecserélnünk vagy maradhat? – Így vizsgázott a Windows Defender

×