A Mundfish fejlesztői egyáltalán nem lódítottak, az Atomic Heart valóban egy irdatlanul gyönyörű retrofuture játék lett – minden konzolon.

Az utóbbi hetekben-hónapokban nagyon nem állt jól az Atomic Heart szénája, de legalábbis nagyon sokakat megijeszthetett a stúdió körüli pletykák, melyek szerint a szuperígéretes Bioshock-örökös közel sem olyan, mint azt az előzetesek sugallják.

Többen azt állították, hogy a fejlesztés nem, hogy sehol sem tart, hanem házon belül több verzió is létezik a programból, annyira bizonytalanok az iránnyal. Persze hasonló borúlátó pletykák mindig voltak, vannak és lesznek, ugyanakkor azt is nehéz volt elhinni, hogy a régi generációra is megjelenő játék tényleg olyan gyönyörű lesz, amilyennek a játékmenet bemutatókban ígérték.

Most azonban mindenkit meg kell nyugtassak, hogy bár az Atomic Heart valószínűleg nem váltja meg a világot, de a Mundfish csapata a befutott kritikák többsége alapján nem csak egy korrekt, hanem egy kiemelkedően látványos alkotást tett le az asztalra. Igen, még a letűnőfélben lévő generáción, a PS4-en és az Xbox One-on is.

Ezt demonstrálja nekünk az összehasonlító videójában az ElAnalistaDeBits, amely egymás mellett mutatja meg a játék különböző verzióit. Természetesen nem sok kétség fér hozzá, hogy a szovjet retrofuture PS5-ön és Xbox Series X-en a legpompázatosabb, elvégre a textúrák minősége, a fényhatások, az effektek, de még a képkockaszám is ezeken a masinákon a legjobbak, viszont az egyértelmű kompromisszumok ellenére (amiből játék közben nem sokat tapasztalunk) a régi vasakon mutatott látványon is csak eltátni tudjuk a nyáltól csöpögő szánkat.

Nem túlzok, ha azt mondom, az Atomic Heart minden verziójával az utóbbi évek egyik legjobban kinéző, legjobb dizájnú FPS-e.

De nézzétek meg magatok az alábbi három videóban: az első egy részletes összehasonlítás, amiben a PS4, PS4 PRo és a PS5 verziókat vetik össze, a második egy közel 20 perces vágatlan játékmenet PS5-ön, az utolsóban pedig RTX 4080 alatt maximális beállításokkal rögzített PC-s teljesítményen csodálkozhatuk el.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a technikai tesztekben kiemelték, hogy az első napi javítás nélkül néha-néha tapasztalhatunk beeséseket az FPS-ben. Ezek az újgenerációs gépeken a legjelentősebbek, ott van, hogy 60 FPS-ről 50-re zuhan – ami bár nem tragikus, de mindenképpen javításra szorul. PS4-en és Xbox One-on 30 FPS tartása a cél, ami szintén nem sikerült mindig, de általánosságban nincs mitől félnünk, nem ez az új Cyberpunk.

Összehasonlítás:

PS5 (és Xbox Series X) játékmenet:

PC maximális beállításokkal, DLSS 3 és ray tracing mellett:

Az Atomic Heart február 21-én jelenik meg PC-re, PS4-PS5-re, és a Game Pass kínálatában Xbox Series X|S és Xbox One konzolokra.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Szomorú, de máris feltörték a Hogwarts Legacy-t – Napokon belül jön a torrent

 

×