Amit most látsz a Bing felületén, az – bármennyire is tűnik fejlettnek – még csak az ízelítő. Ezt tudja majd az új kereső és az átalakuló Edge böngésző.

A korábbi állapothoz képest már attól leeshet az ember álla, amit ma talál a bing.com-on: villámgyors, pontos keresés, hangutasításra és a találatok felolvasása fokozza a felhasználói élményt. Minden jel arra mutat, hogy ez még mind semmi, hiszen a fejlett Bing (és az Edge) integrált ChatGPT-vel üzemel tovább – egyelőre még csak egy szűk kör számára, viszont

feliratkozhatsz egy várólistára, hogy hamarabb hozzáférj

hívta fel a figyelmet a HVG. A tervek sokkal impozánsabbak, mint a Google elhamarkodottan bemutatott Bard mesterséges intelligenciájától várnák – legalábbi ma. A felhasználók élő szóban, saját anyanyelvükön cseveghetnek majd a Binggel, úgy, mintha egy ismerőssel társalognának. Megkérhetik egy kikeresett weboldal tartalmának összefoglalására (így nem kell mindent elolvasni), miközben az Edge már arra is képes lesz, hogy helyettük írjon meg e-mailt, vagy egy Facebook-bejegyzést.

Forrás: TechCrunch

Elérkezett a „guglizás” halála? Mostantól „bingelünk”? Az új kereső alap verziójának közzététele utáni 48 órában egymillió felhasználó kérte felvételét a várólistára, szóval a lelkesedés a még fejlettebb keresési lehetőségek iránt egyértelműnek tűnik. Ha nem csak a kereső, hanem az Edge előnyei is érdekelnek, akkor ezt kell tenned (feliratkozás után persze):

Vajon jogos a félelem?

A ChatGPT fejlesztője is fél: ekkora baj lehet abból, ha rossz kezekbe kerül az AI

 

×