Tovább folytatódik a 2022 végi tendencia.

Manapság, amikor a videókártya-piac kezd kicsit helyreállni, sokszor előkerül az a kérdés, hogy mit értünk az “átlagos” gaming PC kifejezés alatt. Ezt meglehetősen nehéz lenne megválaszolni, hiszen egy többmilliós gép tulajdonosa teljesen mást értene ezalatt, mint az, aki 2010 óta ugyanazt a PC-t használja. Ilyenkor érdemes valamilyen statisztikához nyúlni, talán a legjobb választás a szinte minden gépen ott figyelő Steam lehet.

Áprilisban már leszűrhettük a rendelkezésre álló adatokból, hogy egy korszakváltáshoz érkezünk lassan, hiszen akkor a 6 magos processzorok voltak a legnépszerűbbek, átvették a hosszú évek óta első helyen álló 4 magos egységek helyét. A 2017-es Intel Coffee Lake és az akkori ár-érték arányban verhetetlen i5-8400 személyében már a mainstream gépekbe is beköltöztek a 6 fizikai maggal felvértezett számítási egységek, azóta pedig már egy-egy 20 szálas i7-en sem tudunk meglepődni. Június végére ismét a 4 magos processzorok álltak az első, összesített helyen, de kis túlzással hibahatáron passzolgatták egymásnak a labdát a 6 magos társaikkal. November elejére már erőteljes 6 magos dominanciával találhatjuk szemben magunkat, a decemberi csökkenés után azonban januárban is tartotta magát. Nem, nem a 4 magos processzorokra váltanak a játékosok, a 8 magos egységek százaléka mellet olvashatunk le némi emelkedést. Úgy tűnik, hogy a 4 magos gépek kora lassan lejár.

Az operációs rendszer

A Windows 10 népszerűsége lassú mértékben, de folyamatosan csökkent egy ideig, mely nem is volt meglepő. A kihívó házon belül érkezett a Windows 11 személyében. Novemberre azonban valami megtört, veszíteni kezdett a népszerűségéből az új verzió, míg a Windows 10 és 7 erősödni tudott. A meglehetősen kemény gépigénynek köszönhetően még akár hosszú évekbe is beletelhet az elkerülhetetlen váltás, előbb-utóbb a Windows 10 támogatása is megszűnik majd. Idén is folytatta menetelését a Win 11, már átlépte a 30%-os határt.

Processzorok

Azt már tudjuk, hogy a 6 magos példányok a legnépszerűbbek, ám remek kérdés, hogy mely márka mellé húz a játékosok szíve. Annak ellenére, hogy az AMD a Ryzen processzorokkal CPU fronton is kiváló termékekkel örvendezteti meg a játékosokat, továbbra is az Intel az úr ebben a kategóriában. A Steamet futtató gépek 67%-ában Intel processzor ketyeg, ám novemberben ez még 70% volt. 

Videókártyák….

Hosszú hónapok, talán évek GTX 1060 uralma után megtört a jég, immár a GTX 1650 vezet minden kategóriában, az elmúlt hetekben pedig tovább erősítette dominanciáját.. Az elmúlt hónapokban az RTX 3060 asztali és mobil változatai voltak a legnépszerűbbek a felhasználók körében, az egyre csökkenő áraknak köszönhetően egyre több játékos gépébe került aktuális generációból származó GPU. 2023 elejére már a virtuális dobogót is bezsebelhette az RTX 3060 laptopokba szánt változata, a 2060 a negyedik helyig repült. Érdekesség, hogy a DirectX 10,11,12 és Vulkan GPU ranglistában az első 10 helyen kizárólag csak Nvidia videókártyát találunk.

…és a többi

Pár extra adat, melyek nem igazán változtak az elmúlt hónapok során:

  • Az átlagos felbontás sem változott, továbbra is a FullHD az úr, hosszú évekig maradhat is a trónon
  • Memóriából a felhasználók több mint fele 16 GB-ot használ, jelenleg ez lehet az arany középút
  • A legelterjedtebb operációs rendszer nyelv a kínai és az angol
  • A legtöbb felhasználó 100 GB és 250 GB közötti szabad tárhellyel rendelkezik
  • A HDD/SSD tárolók mérete átlagban 1TB felett van
  • A legnépszerűbb VR szemüveg továbbra is az Oculus Quest 2

Forrás: Steam

Neked mi ketyeg a gépedben? Ha nem tudsz dönteni:

A legjobbat keresed? – Íme az ultimate CPU ranglista 2023 februárjában

 

×