Valószínűleg nagyon sokan várják már, hogy február 15-én végre megkapják a legfrissebb Modern Warfare II és Warzone 2 tartalmakat. Többek között például olyan újítások jönnek majd be, mint az új Resurgence pálya, az Ashika Island, de változik a Gulag-rendszer, sőt a fegyverek is. A Season 2 frissítés egy része viszont a DMZ játékmódot is megváltoztatja. Mint ismeretes, ez a játékmód szintén ingyenes, sokan pedig leginkább az Escape from Tarkovhoz hasonlítják.
A játékmód azóta bővül folyamatosan, hogy elindult, így ez a Season 2 során sem lesz másképp. Ashika Island szintén megjelenik majd a DMZ pályán, egy teljesen új küldetési helyszínként. Ezzel eddig nem is lenne baj. A probléma viszont az, hogy
az új DMZ tartalom egy része, a játékosok legnagyobb bánatára fizetős lett.
Mint azt mindenki tudja, az olyan free-to-play játékok, mint a Fortnite, a Warzone és a DMZ mód is, alapvetően mindenki számára ingyen játszhatók, ám ha akarunk, akkor kiegészítő elemeket vásárolhatunk magunknak. Ezek azonban alapesetben nem befolyásolják a játékmenetet, tehát valaki akár fizet, akár nem, egyenlő esélyekkel indul.
A következő nagy frissítés leírása szerint azonban érkezik egy vadonatúj frakció, ami még több küldetést kínál a játékosok számára. Legalábbis egy részük számára, ugyanis nem mindenkinek jár ingyen.
„A Modern Warfare II tulajdonosok egy vadonatúj negyedik frakció, a Crown küldetéseihez is hozzáférhetnek majd. Ezt a brit csoportot titokzatosság övezi, de minden bizonnyal felkeltették a Black Mous érdeklődését. Ez a frakció csak a Modern Warfare II tulajdonosok számára lesz elérhető” – olvasható az oldalon.
Mondhatnánk, hogy ez extra azok számára, akik korábban már megvették a Modern Warfare 2-t, de sajnos most is kiakadás lett a vége. Mondjuk, valamelyest lehet, hogy joggal. Természetesen a leírás megjelenése után sok-sok játékos és tartalomgyártó fejezte ki egyet nem értését.
„Az free-to-play játékosok már így is hátrányokkal indulnak. Ez nem egy jó döntés, bár nem vagyok annyira meglepve” – mondta például Westie.
A Twitch streamer, fm3_ szerint szintén elég meredek, hogy egyes játékosok, akik ingyen játszottak, meg kell vegyenek egy 50-70 dolláros játékot, csak azért, hogy néhány új küldetést kipróbáljanak. Simán lehetett volna egy külön fizetős csomag is belőle.
A DMZ friss tartalmának megjelenéséig még van idő, így minden esély megvan arra, hogy az Activision meggondolja magát a dologgal kapcsolatban.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…