Teljesen „logikus” és „ésszerű” döntést hozott az ismert játékbolthálózat vezetősége: kirabolták az üzletet, tehát ki kell rúgni az üzletvezetőt.

Bár a Sony a napokban jelentette be, hogy hivatalosan is vége a PS5 készlethiánynak, azaz mostantól mindenki, aki szeretne benevezni a két évvel ezelőtt megkezdett újabb – azóta már kurrens – generációs konzolra, az mostantól már biztosan fog egyet találni a disztribútorok valamelyikénél. Ez nyilván nem olyan jó hír az idáig terjedő időszakban a PS5-ön nyerészkedőknek, akik sokszor teljesen lefosztották a boltokat, hogy aztán sokszoros áron adjanak túl a gépeken.

A múlt hónapban láthattuk ennek az extrémebb példáját, amikor két ismeretlen besétált az amerikai Eastonban lévő GameStopba, majd úri eleganciával rámolták ki a PlayStation 5-öket. A páros a Kotaku szerint körülbelül 5000 dollár, kb. 1,7 millió forint értékben vitt el konzolt, ami azt jelenti, hogy 10 masinával a hónuk alatt távoztak – nyilván fizetés nélkül.

A rablásról készült biztonsági kamerafelvételeket a Colonial Regionális Rendőrkapitányság az elkövetők azonosítása miatt nyilvánossá tette:

View post on imgur.com

 

A boltban a portál tudomása szerint csak egy dolgozó tartózkodott épp, akire akkor csaptak le, amikor kinyitotta a hátsó raktárként funkcionáló helyiséget. Mivel a rablók azt állították, hogy fegyver van náluk, a GameStop-alkalmazott érthető módon nem különösebben állt ellen, akit az akció végeztével még be is zártak a tárolóba. Az ügy érdekesége azonban,

hogy nem sokkal később kirúgták az ominózus üzlet már 13 éve ott dolgozó üzletvezetőjét.

Persze mindez lehet egy véletlen egybeesés, de a GameStopos dolgozók szerint a játékbolti veterán elbocsátásához köze van a múlt havi rabláshoz. Sokak szerint ugyanis a lassan haldokló, egy ideje már nagy bajban lévő bolthálózat vezetősége úgy véli, hogy ha az üzletvezető (aki ott sem volt) betartatta volna az üzlet eljárásrendjét, akkor lehet nem lett volna lehetőségük a tetteseknek elkövetni a bűncselekményt.

Az mondjuk nem derült ki, hogy ez pontosan miben akadályozta volna meg a potenciálisan fegyverrel elkövetett rablást, a protokoll ugyanis mindössze annyiban kimerül, hogy a fizetés előtt a megvásárolni kívánt konzolok sorozatszámát az eladók lejegyzik egy füzetbe, és csak azután mennek be a raktárba. Ezt az éppen munkanapos eladó nem tartotta be, aki először bement a raktárba kihozni a játékgépet, amit a két fickó – akkor még – gyanútlanul kért tőle. De igazából ez szinte teljesen lényegtelen, hiszen így is, úgy is kirámolták volna a boltot.

Az alkalmazottak egyébként tiltakozást és munkabeszüntetést fontolgatnak a kirúgott üzletvezetőért, aki több munkatársa szerint az egyik legjobb munkaerő, aki a cégnél megfordult.

Ezt is olvasd el:

Ingyen és azonnal a böngészőből játszhatod a legendás CS 1.6-ot

 

×