Ha tele van a konzol és a PC játékokkal, akkor a Hogwarts Legacy telepítése előtt érdemes lehet egy kicsit takarítanod.

Már csak néhány napra vagyunk az utóbbi évek legvarázslatosabb játékának, a J.K. Rowling által jegyzett és sokak gyerekkorát meghatározó mágikus világában játszódó Hogwarts Legacy megjelenésétől. A játékot óriási várakozás övezi, legfőképp azért, mert bár többször, többféle konzolon és generáción is megpróbálkoztak vele, de sosem készült még ekkora volumenű videojáték a Harry Potter univerzumában.

A Hogwarts Legacy ennek megfelelően a legszélesebb közönséget kívánja elérni, ami az újabb generációs konzolokra, a letűnő félben lévő PS4-Xbox One konzolokra, de még a Nintendo gyengécske hibridgépére, a Switchre is megjelenik. A verziók közötti különbségekről egyelőre nem sokat tudni, az viszont már tudva levő, hogy előbb az erősebb masinák tulajdonosai vethetik bele magukat akár a legsötétebb varázslatokba is, leghamarabb február 7-én az előrendelők, mindenki más pedig február 10-én.

De itt is lesznek ám eltérések: PS5-ön például egy csomó exkluzív tartalom üti a mágustanoncok markát – még saját házikupában is megmérkőzhetnek, míg Xbox Series-en „csak” az alapjáték lesz elérhető, PC-n pedig az alapkiadást választók nem élhetnek az előtöltés lehetőségével. Az viszont biztos, hogy 10-én mindenki átlépheti majd a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző küszöbét.

Előtte azonban még érdemes lehet ránézni a háttértárakra is, ugyanis mint kiderült, a Hogwarts Legacy-nak nem kevés a helyigénye. Ezen persze egyáltalán nem lepődik meg már senki, hiszen ha hihetünk a fejlesztőknek akkor nem csak egy hatalmas, szabadon bejárható világ várja a felfedezőket, hanem egy csomó érdekes tennivaló is.

Ennyi helyet foglal a játék PS5-ön, Xbox Series X|S-en és PC-n az első napi javítás nélkül:

  • PS5: 79.5GB
  • Xbox Series: 76.67GB
  • PC: 85GB

Külön érdekesség, hogy PS5-ön az extrák és a DualSense adta funkciók viszonylatában sem foglal sokkal több helyet, mint Xboxon, PC-n azonban (ahogyan mindig) kicsit több szabad helyet kell majd neki keríteni. A Day 1 patchről sem tudunk sokat, azon túl persze, hogy lesz, de valószínűleg egy közepesen méretes csomaggal kell majd számolnunk.

Az Xbox One és a PS4-es verziók helyigényéről sajnos nem sokat tudunk mondani, de az áprilisi megjelenéshez közeledve okosabbak leszünk (bár én 70GB közeli pakkra számítanék).

Ha te is várod a játékot, akkor ezt is érdemes lehet elolvasnod:

6 érdekesség a Hogwarts Legacy világából, amit csak a legnagyobb rajongók ismernek

 

×