Zseniális marketingkampánnyal indítja be végre a valódi generációváltást a Sony.

Vége, ennyi volt a PlayStation 5 készlethiány!

– jelentette be ünnepélyesen a Sony, amire aligha talált volna jobb módot egy kis városi performansznál. Így esett, hogy beesett Kratos ikonikus Leviatán fejszéje a londoni járdakő kellős közepibe – a járókelők legnagyobb meglepetésére.

Pedig igazán megszokhatták már a dolgot, hiszen a PS5 megjelenésekor a brit főváros földalattit jelző tábláit cserélte a kontollerének jellegzetes gombjaira. Ezúttal viszont a Sony egyik legismertebb figurája, a spártai katonából a háború kőkemény istene, az olümposzi isteneket egytől-egyik legmészároló Kratos feleségétől örökül kapott Leviatán fejszével lazították meg a talajt.

És ha azt hinnéd, hogy mindez csak egy szimpla CGI, akkor fel kell homályosítsalak: a skandináv fegyver tényleg a Temze partján várja a bámészkodókat.

Tessék, egy közeli:

A Leviatán fejsze pedig valóban jelzésértékű. Azt üzeni, hogy két évvel az újgenerációs konzol megjelenése után tényleg beindult a Sony szuperkreatív marketinggépezete, azaz mostantól nem lesz olyan elektronikai üzlet, amelyik polcán legalább egy darab PS5 ne várná a legújabb boldog tulajdonosát.

Ezzel együtt pedig végre – ha nem is örökre, de – eltűnnek a nyerészkedők, akik az elmúlt években gennyesre keresték magukat csak abból, hogy tucatjával csaklizták el a játékosok elől a szűkös készleteket, majd nem ritkán dupla áron sózták rá azokra, akik hajlandóak voltak fizetni.

A londoni akció egyébként a Live from PS5 reklámhadjárat része, szóval valószínű nem ez az egyetlen állomás a világon, ahol hasonló látvány fogadja majd a játékosokat – amihez az alábbi videót csatolta a Sony:

 

 

Ezt is érdemes elolvasnod:

5 munka, amiben 15-20 éven belül teljesen leváltja az embert a gép

×