Hosszú út áll a DirectStorage előtt.

A Microsoft DirectStorage megoldásával többször is foglalkoztunk a Leet hasábjain. Nagyon leegyszerűsítve egy olyan technológiáról van szó, mely a játékok betöltési idején javíthat. A fájlok egészen kalandos utat járnak be. Amikor a játéknak szüksége van erre az adatokra, akkor először a rendszermemóriába kell betöltenie. Ezt követően a processzorunk kitömöríti ezeket, majd elküldi a GPU memóriájába.

Ezekkel azonban értékes (betöltési) időt veszítenek a felhasználók, elég csak a GTA V szinte végtelennek tűnő betöltő képernyőjére gondolnunk. A DirectStorage itt jön a képbe, hiszen a villámgyors SSD-k mellett a GPU erejét is beveti a játékok betöltésnél. Értékes másodperceket nyerhetünk ezzel, ám úgy tűnik, hogy

ennek a játékokban tapasztalható FPS láthatja kárát!

FPS számok, bekapcsolt DirectStorage esetén

Az első cím, mely teljes mértékben támogatja a DirectStorage megoldást a héten megjelent Forspoken. Nem is kellett több a német PC Games Hardware csapatának, egyből letesztelték a címet. Hogy ne legyen technikai akadálya a benchmarknak az i9-12900K mellé egy RTX 4090-et pakoltak. Megvizsgálták Sata, PCIe Gen 3 és Gen 4 alatt is a játékra gyakorolt hatását.

Úgy tűnik, hogy legalább 10%-os romlást kapunk bekapcsolt DirectStorage mellett, de a valóságban ez több is lehet. SATA SSD-nél azért mérhettek nagyobb FPS értéket, mert a lassúsága miatt kevesebb munka hárul a GPU-ra. Ez RTX 4090-nél még emészthető szint, ám gyengébb kártyák esetében akár a 60 FPS-es határ sorsáról is dönthet. Nem biztos, hogy jelen pillanatban megéri a technológia, ha ilyen sok FPS látja kárát. 

Évek óta átvernek a monitorgyártók – Ezekkel a számokkal trükköznek

×