Összeszedtük az összes játékot, ami már csak az újabb Xbox konzolgeneráción lesz elérhető 2023-ban (és azokat, amik Xbox One-ra is megjelennek).

Sokan – köztük én is – annyira toltam el az újabb konzolvásárlást, amennyire csak lehetett. Na nem csak azért, mert imádtam az Xbox One X-emet, hanem azért is, mert egyszerűen nem találtam elég indokot arra, hogy kivágjak az ablakon alsó hangon is 200.000 forintot.

Jelentek meg új játékok, de a döntő többségük ezidáig mind beköszönt a korábbi konzolgenerációra, és mivel a One X az erősebbik fajtából való, elég tisztesen helyt állt a futtatásukban – legyen szó akár a Cyberpunkról. Mint mondtam, ezidáig. Elég élesen felfesthetjük 2022 határát, ugyanis 2023 már az az esztendő lesz, amikor a hónapok telésével egyre több nyomós ok kezd sorakozni az Xbox Seriesre való felfrissítés kapujában.

Két évvel az Xbox Series X|S és a PS5 debütálása után idén végre tényleg beköszönt az újabb videojátékos nagygeneráció.

És most már nemcsak ízelítőt kapunk belőle, hanem Unreal Engine 5-östől tényleg ránk rúgja az ajtót. A nagyobb premierek ugyanis már csak az újabb és erősebb gépeket célozzák, és nem hajlandóak semmiféle kompromisszumot kötni. Persze még így is lesz egy-két cím, ami megjelenik még a PS4-Xbox One masinákra, de például a Cyberpunk 2077 Phantom Liberty című narratív kiegészítőjének példáján láthatjuk, mennyi akár adott játékon belül is mennyi mindenről kell szép lassan lemondania a kitartóknak.

Aztán a teljes játékokról még csak nem is beszéltünk még, melyek között bőséggel akad olyan is, ami még a rivális PlayStationre sem jelenik meg 2023-ban. Íme az összes játék, ami idén már csak és kizárólag az Xbox Series gépcsaládra érkezik, és az Xbox One-t (igen, sajnos a One X-et is) kihagyja:

Alan Wake 2
Ark 2 (Xbox Series X/S és PC exkluzív)
Atlas Fallen
Avatar: Frontiers of Pandora
Banishers: Ghosts of New Eden
Between Horizons
Company of Heroes 3
Contraband (Xbox Series X/S és PC exkluzív)

Cyberpunk 2077: Phantom Liberty
Dead Space Remake
Deceive Inc.
Forza Motorsport (Xbox Series X/S és PC exkluzív)
Gothic Remake
Immortals of Aveum
Lies of P
Off the Grid
Park Beyond
Pragmata
Redfall (Xbox Series X/S és PC exkluzív)
Resident Evil 4 Remake
Ripout
RoboCop: Rogue City
S.T.A.L.K.E.R. 2 (Xbox Series X/S és PC exkluzív)
Senua’s Saga: Hellblade 2 (Xbox Series X/S és PC exkluzív)
Skull and Bones
Star Wars Jedi: Survivor
Starfield (Xbox Series X/S és PC exkluzív)
Story of Seasons: A Wonderful Life
Street Fighter 6
Suicide Squad: Kill the Justice League
Synduality
Tekken 8
The Gap
The Invincible
The Last Case of Benedict Fox (Xbox Series X/S és PC exkluzív)
War Hospital
Warhammer 40,000 Darktide (Xbox Series X/S és PC exkluzív)
Warpaws
Wild Hearts
Wildmender

Persze nem kell még temetni a régi gépcsomagot sem, érkeznek még rá bőven figyelemre érdemes alkotások. Fontos viszont megjegyezni, hogy az élmény minden esetben a Series-generáción a legteljesebb. Ezek a nagyobb játékok például még megjelennek 2023-ban Xbox One-ra:

Armored Core 6: Fires of Rubicon
Assassin’s Creed Mirage
Atomic Heart
Black Myth: Wukong
Dead Island 2
Diablo IV

Exoprimal
Flintlock: The Siege of Dawn
Ghostbusters: Spirits Unleashed
Hogwarts Legacy

Hyenas
Like a Dragon: Ishin
Octopath Traveler 2

Path of Exile 2
Resident Evil 4 Remake
RoboCop: Rogue City
Street Fighter 6
The Texas Chainsaw Massacre
The Wolf Among Us 2
Wo Long: Fallen Dynasty

Szóval ha nem akarsz lemaradni a nagyobb durranásokról, akkor ideje lesz elgondolkozni egy Xbox Series S, vagy egy Series X beszerzésén. Ha nincsenek túl nagy igényeid, és olcsón meg akarod úszni, na meg nem tervezel havonta közel 30.000 forintért friss címet venni, akkor a Series S lehet a te géped, ha viszont Xbox One X-ről váltasz, sok a lemezes játékod, a használt piacon is szeretsz adni-venni, illetve jó nagy felbontású tévéd van a nappaliban, akkor a Series X a te csodagéped.

Egyébként egy jó internettel még tovább is ki lehet tolni az Xbox One életét, hiszen a Game Pass Ultimate játékstreamingjének köszönhetően az Xbox játékszolgáltatásában megjelenő – vagy később becsatlakozó – játékokat (egy stabil nettel) közel tökéletesen lehet játszani még akkor is, ha az adott cím egyébként nem jelent meg a régi konzolra. Nyilván itt is áll a dolog: az élmény natívan az újabb generáción a legjobb.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Takaríts, mert lehal a géped! – Így pucolhatod ki az Xbox Series X-et

 

×